MotoParts autóalkatrészek
Renault Crossoverek a Renault Budapestnél

Ön itt van most: Tesztelők.hu » Cikkek » Keréknyom – Mercedes-Benz S600 Coupe

Keréknyom – Mercedes-Benz S600 Coupe

2015. november 28.

A sors alig több, mint egy hónappal az 1994-es E200 Cabrio után összehozott az évjárat modellpalettájának csúcsán szereplő S600-as változattal, ráadásul kupé formájában!

A hosszú extralista, a 21 éves autóhoz képest fejlett technika, az egész megfogott, mikor megnéztem. Az autó szinte megosztásért kiáltott, meg kell tudnia mindenkinek, akinek eddig kimaradt az életéből, hogy milyen egy Mercedes csúcsmodell  két évtizeddel ezelőttről.

m4

A gép tehát a ’91-ben piacra dobott W140-es kódjelű, Bálnának becézett S-osztály kupé változata, azaz egy 1994-es Mercedes-Benz S600 Coupe. Az AMG változatokat leszámítva a csúcsot a 600-as képviselte, melybe V12-es motort szereltek, ebből több, mint 8500 hagyta el a gyártósort. Azt tehát, hogy ritka, már tudjuk. De vajon mit tud ezenkívül?

Bár nem vagyok nagy növésű, így szinte minden autóban hátratolt első ülésekkel “tátongó űr” marad előttem, a kupéra ez fokozottan igaz. A zavaróan bőséges lábtér problémáját a minden irányba motorosan állítható ülést előrehúzva meg is oldottam, így a képzeletbeli hátul ülőknek is maradt egy kis hely. Általánosságban szűkös a hely a hátsó sorban, ha kupékról beszélünk, azonban ekkora autónál (5065mm) meglepő volt a tapasztalt: habár magam mögött elférek, a hátsó szekcióban már korántsem olyan bőséges a helykínálat.

Ha már így bent ülünk, ejtenék pár szót az extralistáról is, az elénk táruló gomberdő látványa igényel némi magyarázatot. Vannak itt például elektromos első és hátsó ablakok, elektromosan állítható fejtámlák és elektromos roló a hátsó üvegre. Aztán tempomat, fűthető tükrök, kétzónás klíma, ülésfűtés, kompresszoros deréktámasz – utóbbi megviccelt. Az 1-től 5-ig terjedő skálán tekerhető kapcsoló azt hittem az ülésfűtéshez tartozik, egyet tekertem rajta kíváncsiságból. Biztos ismerős az érzés, mikor minden gombot kipróbálna, megnyomna az ember, ez nem tűnt túl veszélyesnek. Nos, a tippem rossz volt, ugyanis váratlanul elkezdett valamiből sisteregni a levegő. Te jó ég, mit tettem? Szerencsére semmi rosszat, csak elkezdett leengedni a deréktámasz.

Ezek mellett az autóban található riasztó és tolatóradar is, illetve beszállás után egy kar automatikusan előrenyújtja az övet, megkönnyítve ezzel a becsatolást. Hátramenetbe kapcsolva pedig a sofőrt a hátsó széleknél kiemelkedő kis fém rudak segítik láthatóvá téve így a Coupe hatalmas méreteit, elősegítve ezzel a parkolást. A sok felsorolt extra után legyinthetnénk, hogy ugyan, nagy cucc, hisz ezt egy középkategóriás autó is tudja…  De senki ne felejtse el, hogy alanyunk 21 éves! Az S600 a kor színvonalának szinte maximumát hozza.

m1

És milyen menet közben? Csöndben, rezzenéstelenül siklik. Ugye nem lepődött senki meg? A V12-es morajából nagyobb gázadás esetén is alig hallatszik valami, a futómű pedig nem csak küzd azért, hogy mi a legnagyobb kényelemben utazzunk,  hanem meg is nyeri a csatát még hazai viszonyok között is. Az út egyenetlenségeiből szinte semmit sem érezni. Hiába ’94-es az autó, egyáltalán nem tűnik korosnak, öregnek, vagy túlzottan elavultnak. Ez mai mércével is a business class. Ráadásul rakétákkal felszerelve, a csendesség ne tévesszen meg senkit. Meg az a 2250 kiló se, amennyit a Coupe nyom. Nehézsúlyban mozog, de nagyon tudja szedni a lábát, a 6 literes V12-es 394 lóerő és 570 nm nyomaték segítségével mozgatja a birodalmi cirkálót, melynek körülbelül 6 másodperc kell a 100 km/h eléréséhez.

A maffiózók kedvence státuszból már rég kikopott, de azért még megvan benne ez a fajta feeling is egy egészen picit. Legalábbis az első percekben nem tudtam teljesen elvonatkoztatni a sokakban berögzült sztereotípiáról. Nem mondom, hogy nem tűntünk kétes alakoknak, mikor az elhagyatott autópálya felüljáróhoz tartottunk a gazzal, bokrokkal szegélyezett földúton. De ez a gyanússág mára már inkább csak rossz előítélet, mi sem szerettünk volna elásni senkit. Mire elértük a fotózás helyszínét, már el is illant a pár pillanatig fennálló érzésem, hogy mi valami alvilági alakok lennénk.

A Coupe ma már sokkal inkább egy ínyenc falat, egy technikai remek és jelentés a múltból a Mercedes-től: “Mi már képesek voltunk erre a ’90-es évek elején, és ezt elérhetővé tettük vevőink számára is.” Az autó maga nem kifejezetten szép, de nagyon elegáns. Kifejezetten jól áll neki az ezüst és a szürke kombinációja, ezzel bárhol meg lehet jelenni büszkén még ma is. Erőt és tekintélyt sugároz, ugyanakkor visszafogott is egyben, a csúcs felszereltségről csak a hátsó S600 felirat és a C-oszlopokon lévő V12 jelzés tanúskodik.

Összességében lenyűgözött az S600, ugyanakkor felmerül a kérdés, mire jó? Igazából semmire. Egy cseppet sem praktikus nagy, nehéz dög. Ha valaki él és hal az ilyenekért, az éppen eljárhat vele napi szinten, de ez már nem erre való. Az S600 Coupe egy remek youngtimer és későbbi oldtimer alap, amit érdemes néha kigurítani a garázsból, autókázni vele egyet a feeling kedvéért. Vagy esetleg elmenni vele egy nagyobb utazásra kettesben, erre például abszolút ideális lehet. Kéne? Nem igazán, de nagyon bánnám, ha nem hozott volna vele össze a sors.

A cikkért és a fotókért köszönet a Keréknyom blognak, kövessétek facebookon is!

Ajánlott cikkek

Trabant kaland hirdetés

Hírlevél feliratkozás

Cégtaláló banner

Kiemelt partnereink:

Keresés

Autótechnika logó

tkveg

Alfa Romeo Giulia 2.2
Audi A4 1.8 Quattro
Audi A4 2.0 TDI
Audi A6 3.2 FSI
Audi A8 3.0 V6
Audi TT 3.2 VR6
BMW 116i
BMW 316i
BMW 325ci
BMW i3
Chevrolet Corvette C5 / Z06
Citroën C3 1.2 PureTech
Citroën C4 1.6 BlueHDI
Citroën C-Elysée
Citroën Grand C4 Picasso
Citroën Grand C4 Picasso ’17
Citroën C4 Cactus
Dacia Duster 1.5 dCi
Dacia Duster 1.6 16V
Dacia Dokker 1.5 dCi
Dacia Dokker 1.6
Dacia Lodgy 1.5 dCi
Dacia Lodgy facelift
Dacia Logan 1.5 dCi
Dacia Sandero Stepway
Fiat Fullback 2.4
Fiat Punto 55s
Fiat Tipo 1.4 T-Jet
Fiat Tipo 1.4 16V
Fiat Tipo kombi
Ford Focus 1.6 Ti-VCT
Ford Focus 2.0 TDCi X-Road
Ford Sierra 1.6 Pinto
Honda Civic
Hyundai i30 (2017)
Hyundai i30u CW
Hyundai ix35 FCEV
Hyundai Santa Fe
Isuzu D-Max 2.0 D
Infiniti Q30
Infiniti Q30S
Kia Cee’d 1.4
Kia Niro Hybrid
Kia Optima 2.0 CVVL
Kia Optima 1.7 CRDi
Kia Optima PHEV
Kia Optima SW GT
Kia Sorento 2.2 CRDi
Kia Sportage GT Line
Kia Soul EV
Lada 2104
Lada 2107
Lada 4×4 Classic
Lada Granta Liftback
Lada Kalina Cross
Lada Kalina Kombi
Lada Vesta 1.6 Lux
Lada Vesta tartósteszt
Lexus CT 200h
Lexus GS 450h
Lexus NX 300h
Lexus RX 450h F Sport
Lexus RC 300h F Sport
Mazda 5 2.0 GTA
Mazda 6 2.0 TE
Mazda 6 Sport GTA
Mercedes-Benz 300 CD
Mercedes-Benz S600
Mercedes-Benz E200
Mercedes-Benz CLK 320
Mitsubishi Lancer
Mitsubishi L200 2.4 DI-D
Mitsubishi Sigma 3.0 V6
Nissan Sunny B11 Coupé
Nissan Pulsar 1.2 DIG-T
Nissan Qashqai 1.6 DIG-T
Nissan X-Trail 2.0 dCi
Opel Adam Rocks
Opel Astra Classic II.
Opel Astra K 1.6 CDTI
Opel Corsa 1.4T
Opel Insignia 2.0 CDTI
Opel Insignia Grand Sport 2.0
Opel Insignia OPC
Opel Meriva 1.4T
Opel Mokka 1.4T
Opel Mokka X
Opel Vectra B Caravan
Opel Zafira Tourer
Peugeot 208 1.2
Peugeot 301 1.6D
Peugeot 308 SW (2011)
Peugeot 308 SW (2015)
Peugeot 308 SW (2017)
Peugeot 2008 1.2 AUT
Peugeot 2008 1.2
Peugeot 3008 1.6 BlueHDI
Peugeot 5008 2.0 HDI
Polski Fiat 125p
Polski Fiat 126p
Porsche Boxster 986
Porsche 911
Porsche 911 (993) Carrera
Porsche 924 Le Mans
Porsche 928 S4
Porsche 968 CS
Renault Clio Limited
Renault Captur Facelift
Renault Captur 1.2 TCe
Renault Captur 1.5 dCi
Renault Kadjar 1.5 dCi
Renault Koleos (2017)
Renault Mégane 1.5 dCi
Renault Mégane Grandtour
Renault Mégane GC 1.6 dCi
Renault Mégane GC 1.6 SCe
Renault Twingo 0.9T
Rolls-Royce Silver Shadow
SEAT Toledo 1.2 MPI
SEAT Toledo 1.9 TDI
Skoda Fabia 1.2 TSI
Skoda Kodiaq 2.0 TDI
Skoda Octavia 1.2 TSI
Skoda Rapid 1.0 TSI
Skoda Superb Combi
Ssangyong Korando 2.0 e-XDI
Ssangyong Rexton 2.2 e-XDI
Ssangyong Tivoli 1.6 e-XDI
Ssangyong Tivoli 1.6 e-XGI
Subaru Forester 2.0 D
Subaru Legacy 2.0 D
Subaru Levorg 1.6 GT
Subaru Outback 2.0 D
Suzuki Baleno 1.2
Suzuki Baleno SHVS
Suzuki Ignis 1.2 GL
Suzuki Ignis 1.2 GLX
Suzuki Jimny
Suzuki Swift 1.0 GA
Suzuki Swift 2017
Suzuki SX4 S-Cross 1.4T
Suzuki SX4 S-Cross 1.0T
Suzuki Vitara 1.6 GL+
Suzuki Vitara 1.6 D
Suzuki Vitara Limited
Suzuki Vitara S
Toyota Auris 1.6 Valvematic
Toyota Auris Hybrid
Toyota Auris TS Hybrid
Toyota Auris Touring Sports
Toyota Aygo 1.0
Toyota Avensis 2.0D-4D
Toyota C-HR 1.2T
Toyota C-HR Hybrid
Toyota Corolla 1.6 ’16
Toyota Corolla 1.6 ’12
Toyota Hilux 2.4 D-4D
Toyota MR2
Toyota Prius MK4
Toyota RAV4 2.0 D-4D
Toyota RAV4 Hybrid
Toyota Yaris 1.33
Toyota Yaris 1.5
Toyota Yaris Hybrid
Toyota Yaris Hybrid ’17
Toyota Verso 1.8
Trabant 601
Vw Arteon 2.0 TDI R-Line
Vw Golf IV Cabrio
Vw Golf VII. 1.4 TSI
Vw Passat 1.9 TDI
Vw Passat 2.0 TDI
Vw Passat B8 2.0 TDI
Vw Tiguan
Volvo S40 2.0

Fortuna Bt. a motorfleújítás szakértője

Autómentés Budapesten

Autóalkatrészek régi keleti és nyugati autótípusokhoz, retro-autoalkatresz.hu

Baráti Bontó Győrújbarát

Tesztvilag.hu