fbpx

Mercedes-Benz G500 4×4²

Nem elírás, hetvenmillió forintnak megfelelő eurót kellene fizetni azért, hogy ezt a lehetetlennek tűnő járművet bárki is hazavihesse, és ha ez nem lenne elég meghökkentő, még nem is a csúcsváltozatról beszélünk.

Tavaly tavasszal, a Genfi Autószalonon mutatták be a G500 4×4² típust, decemberben pedig már előrendelhették a legelvetemültebbek. Bár talán meglepőnek hangzik, az óriási Mercedes nem az árával keltette a legnagyobb feltűnést. A G osztály vadorzója már korábban is sikerrel borzolta a kedélyeket, a 4×4² limitált szériás elődje, a közel négytonnás G63 AMG 6×6 5.5 literes, 544 lovas V8-as erőforrással volt ellátva, az ára pedig átszámolva meghaladta a 140 millió forintot.

merc2

A „kistesó” így már nem is tűnik annyira brutálisnak, de azért persze bőven megérdemli a figyelmet, már csak azért is, mert a portáltengelyes, 22 colos abroncsokkal ellátott Mercedes-Benz 45 centiméteres hasmagassággal rendelkezik, gázlómélysége pedig kereken egy méter. A 4 literes, duplaturbós V8-as motor új fejlesztés, elég beszédes adat, hogy a 422 lóerős, 2980 kilogrammos vas 7.4 másodperc alatt van százon, maximális sebessége pedig 210 km/óra.

Fel lehetne persze tenni a kérdést, hogy egy hétköznapi milliomosnak miért is lenne szüksége egy ilyen gépre, hiszen az alap G500 is tökéletesen kielégíti az „átlagigényeket”, méghozzá nagyjából a 4×4² árának feléért, de ezt a gondolatmenetet most inkább nyitva hagynánk, és mindenkinek a fantáziájára bízzuk a megválaszolását.

Helyettünk pedig beszéljen tovább inkább ez a felvétel:

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb