fbpx

Megújul a Skoda Octavia

Kereken 20 éve porolta le a Skoda a jól ismert Octavia nevet, az újkori modell a márka egyik legkedveltebb típusává nőtte ki magát az elmúlt két évtizedben. A harmadik generáció 2012-ben lépett a piacra, most pedig – igazodva a jelenlegi trendekhez – idejét látták annak, hogy kissé átszabják.

oct2

Az eddig is modern külsővel hódító Octavia faceliftje nem aratott osztatlan sikert, tény, hogy az új, immár LED-es osztott első lámpatestek, és a „Superbesített” orr első ránézésre szokatlannak tűnnek, azonban ezek sem mondhatóak túl drasztikus átalakításoknak. A lökhárító szintén módosult, a középen végigfutó ezüst elválasztó immár teljes egészében átszeli az elemet, a ködlámpák pedig némileg kisebbek lettek.

Bár a gyártó szerint az anyagminőségen finomítottak, a beltér fő részei változatlanok maradtak, így a központi műszeregység is, azonban a ráncfelvarrott Octaviát már 9.5 colos érintőképernyővel is lehet majd rendelni. Biztonsági -és vezetőtámogató-rendszerekkel is gazdagodik a modell, a gyalogosészlelő mellett a keresztirányú forgalmat is figyeli a Skoda, de holttérfigyelő és automatikus vészfék is elérhető lesz. A kényelmi extrák száma bővül, a második üléssoron új kialakítású tárolók és előhajtható kisasztalok is helyet kapnak, továbbá a kormányfűtés is megtalálható majd az opciós listán.

oct1

A motorpaletta viszont a szokásos marad, benzineseknél az egyliteres, háromhengeres belépővel kezdődik a sor, az 1.2-es és az 1.4-es mellett az 1.8-as marad a csúcs, dízeleknél 1.6 és 2 literes erőforrásokkal szerelik továbbra is az Octaviát. Az új kivitel 2017 elején érkezik meg a szalonokba.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb