fbpx

Megosztja közlekedésbiztonsági tudásanyagát a Volvo

A Volvo Cars most először széles körben könnyen hozzáférhetővé teszi közlekedésbiztonsági tudását egy központi, digitális könyvtárban, és arra biztatja az autóipart, hogy használják azt bátran, így mindenki számára biztonságosabbá téve a közlekedést. A bejelentés a vállalat azon filozófiáját hangsúlyozza, amely szerint az életmentő információk megosztásával biztonságosabbá tehető a közlekedés; nem véletlen, hogy azt az autóipari biztonság talán legfontosabb újításának, a hárompontos biztonsági övnek a hatvanadik évfordulójára időzítették.

A Volvo Cars által 1959-ben bevezetett hárompontos biztonsági öv a becslések szerint a mai napig világszerte több mint egymillió ember életét mentette meg, nem csak Volvo gépkocsik, de számos egyéb jármű fedélzetén is, köszönhetően annak, hogy a Volvo a közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében megosztotta vetélytársaival találmányát.

Hogy erről a mérföldkőről megemlékezzen, valamint hogy demonstrálja, nem csupán szabadalmait és kézzel fogható termékeit osztja meg másokkal, a Volvo Cars bevezeti az E.V.A. projektet. A kezdeményezés hatvan évnyi közlekedésbiztonsági témájú kutatás közkinccsé tételét testesíti meg, ugyanakkor az autók biztonságának fejlesztése terén tapasztalható, alapvető egyenlőtlenségre is rávilágít.

„Több tízezer tényleges baleset adataival rendelkezünk, ami lehetővé teszik, hogy autóink a lehető legnagyobb biztonságot nyújtsák a mindennapok során.” – mondta Lotta Jakobsson professzor, a Volvo Cars biztonsági központjának műszaki szakértője. „Ez azt jelenti, hogy autóinkat úgy fejlesztjük, hogy azok nemtől, magasságtól, testalkattól vagy tömegtől függetlenül mindenkit óvjon, ne csupán a törésteszt-bábuk által képviselt ‘átlagos embereket’.”

Az E.V.A. project a Volvo Cars saját kutatási adataira, valamint számos egyéb tanulmányra alapozva rámutat, hogy a nők autóbalesetben nagyobb eséllyel szenvednek el bizonyos típusú sérüléseket. Az átlagos férfiak és nők között az anatómiai jellemzők vagy a nyakizomzat erőssége terén mutatott különbségek miatt a nőket jobban veszélyeztetik például az ostorcsapás nyaksérülések.

Ezen tanulmányokra, valamint saját baleseti adataira támaszkodva a Volvo Cars virtuális törésteszt-bábukat alkotott, hogy segítségükkel jobban megérthesse ezeket a baleseteket, és hogy olyan biztonsági technológiákat fejleszthessen, amelyek a férfiakat és nőket egyformán óvják. Az első ilyen technológia az 1998-ban bevezetett WHIPS ostorcsapás nyaksérülés elleni védelmi rendszer volt, amely egyben a Volvo ülések és fejtámaszok sajátos alakját is meghatározta.

Ma is a társadalmi haladás előtérbe helyezése motiválja a Volvo Cars biztonsági fejlesztő munkáját. A vállalat nem csupán azért fejleszt új technológiákat, hogy teljesítse a biztonsági előírásokat és megfeleljen a jogszabályokban előírt vizsgálatokon, hanem azért is, mert a több tízezer tényleges baleset alapos elemzésén alapuló, saját kutatási adatai rámutattak, hogy mely pontokon tökéletesítheti a biztonságot.

Az 1980-as években az oldalirányú ütközések kerültek a Volvo Cars figyelmének középpontjába, miután az adatok rávilágítottak, hogy az ütközési pont és az utas közötti kis távolság miatt túlságosan sokan sérültek meg ilyen típusú ütközésekben. Ez az 1990-es évektől kezdődően számos innovációt hívott életre, az oldalsó ütközésvédelmi rendszertől (SIPS) az oldallégzsákokon át a függönylégzsákokig. Ezek a Volvo kutatási adatokon alapuló újítások ma már alapvetőek az autóiparban.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb