fbpx

Megérkezett az új Hyundai Elantra

Már hazánkban is elérhető a dél-koreai márka jól ismert szedánjának hatodik generációja, mely előnyére változott, hiszen nem csupán modernebb, de letisztultabb is lett, emellett ára a vállalható kategóriában maradt. Nézzük, mit kínál az új Elantra, és mi teheti meghatározóvá a mezőnyében.

elantra2

Az Elantra régi játékos, 1990-óta gyártják, nálunk is ismerősen cseng a neve, általánosságban jó véleménnyel vannak róla, ár-érték aránya is rendben van, az új szériát övező felhajtás azonban elmaradt, ami kissé érthetetlen, hiszen ennél jóval gyengébb modellek is akkora hypeot kapnak, hogy a fal adja a másikat. Ez a marketingesek kritikája, az autó nem tehet róla, mindazonáltal megérdemli a figyelmet. Az ötödik generáció és a mostani formavilág jóformán köszönőviszonyban sincs egymással, annyi közös van bennük, hogy mindkettő jól mutat. Az előd inkább sportosabb kiállású volt, a friss változat komolyabb külsőt kapott, hiába, a divat ezt diktálja. Azt nem lehet rá mondani, hogy csak és kizárólag egyedi vonásokkal rendelkezik, ám ez az, amiért egyáltalán nem szabad haragudni az Elantrára, hiszen az autók uniformizálódása megszokott jelenséggé vált, bár titkon reméljük, hogy azért idővel az egyéniségek fognak győzni a járműiparban.

A 4.57 méter hosszúságú, az előző típus átdolgozott padlólemezére épülő, a gyártó elmondása szerint megerősített B-oszlopú és szilárdabb vázszerkezetű Elantra alapkivitele 1.22 tonna, a hazai piacra két motorváltozattal érkezett meg. Az 1.6-os, 128 lóerős, négyhengeres benzinessel szerelt változat a katalógusadatok szerint 10.1 másodperc alatt van százon és 200 km/óra a végsebessége. A szintén 1.6-os, 136 lovas dízel pár tizeddel lassabban futja ugyan a sprintet, ám vegyes fogyasztása a benzineséhez (6.6 liter kombinált) képest jóval alacsonyabb, mindössze 4.5 liter. A szériaváltó hatsebességes manuális, a benzines hatos automatával, a dízel hétfokozatú duplakuplungossal is elérhető.

elantrainteri

Az Elantra helykínálatával és felszereltségével eddig sem voltak gondok, ezután sem lesznek, a minőségi anyaghasználat mellett a 458 literes csomagtér is vonzó tulajdonság lehet. Négy szinttel vásárolható meg, a Life is kapott menetstabilizátort, sebességfüggő szervót és oldallégzsákot, az Executive már járműstabilitás-szabályozó rendszerrel, Xenon fényszórókkal, LED-es hátsó lámpával, esőérzékelővel és jégmentesítővel is el lett látva, de az opciós listán holltérfigyelő, térdlégzsák, valamint további finomságok is elérhetőek.

A legolcsóbb kivitel hivatalos listaára 5.2 millió forint, ám 500 ezer kedvezménnyel jelenleg 4.7 millióért hazavihető, a legdrágább Elantra is hétmillió alatt maradt, kategóriájában ezek az árak nagyon tisztességesek, de nyilván teszten, élesben fog igazán kiderülni, hogy mit is ad ezért a valóban korrekt árért a Hyundai, az előérzeteink mindenesetre jók.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb