Autó Triplex Kft.

Mazda 6 teszt – kedvelt igásló

Az elmúlt években megszaporodtak a Mazda 6-osok az utakon, ami nem is csoda, hiszen amellett, hogy árban is kezdenek elérhetővé válni, rendkívül jó véleménnyel vannak róla a tulajdonosok. Ez főleg menetteljesítményének, illetve praktikusságának köszönhető, ráadásul még jól is néz ki.

IMG_1338

Mai használttesztünk alanya egy 2008-as Mazda 6, amelyben ugyan már van pár kilométer, abban is biztosak vagyunk, hogy még legalább kétszer ennyit fut majd. Egészen pontosan 241.000-et tett meg hét év alatt a japán vas, ránézésre azonban szinte senki nem mondaná meg ezt róla. Kívül-belül korrekt állapotban van, egyedül a lökhárító alján található némi – használatból fakadó – kopás, valamint a vezetőoldali ülés oldala gyűrődött meg kissé, az oldaltartása azonban kifogástalan. Az anyagok a jelenlegi futásteljesítményt nézve jó állapotban vannak, kopások, töredezések nem jelentek meg az egyébként kissé egyhangú műanyagfelületeken. A kezelőszervek elhelyezkedése szintén ideális, a sofőr számára könnyen elérhetőek a kapcsolók. Helykínálat szempontjából is nagyon erős a Mazda 6, elől-hátul bőven elfér akár egy nagyobb darab ember is, ha viszont pakolni kell a hely, egy mozdulattal síkba dönthetőek az ülések, csomagtér egyébként önmagában is óriási, közel fél köbméteres.

IMG_1347

A kétliteres, 140 lóerős dízelmotor erőteljes és dinamikus, főleg városban kitűnően gyorsul, nem érződik másfél tonnásnak az autó, hatgangos váltó pedig gyorsan és pontosan kapcsolható. A dízelektől megszokott masszívabb hang sem érzékelhető a beltérben, a szigetelés jól sikerült, rezonancia sem volt jellemző. A Mazda 6 hivatalos végsebessége 201 km/óra, a százas sprintet 10.7 másodperc alatt teljesíti, átlagfogyasztása valamivel hat liter alatt van.

IMG_1341

A 6-7 milliós kezdőár mára nagyjából megharmadolódott/feleződött, kétmillió környékén már lehet kapni kétezres dízelt, a jobb felszereltségűek inkább hárommillió környékén mozognak. Az alacsony futás – ár összefüggést azért nem is írjuk, mert – mint jelen esetben is beigazolódott – az állapot jóval fontosabb, mint a megtett kilométerek száma, tesztalanyunk pedig simán letagadhatna legalább százezret. Aki egy megbízható, ám mégis kellemes külsővel ellátott, családi autót szeretne, annak bátran ajánljuk a Mazda 6-ot.

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak

Ez is érdekelhet

Close