Autó Triplex Kft.

Mazda 2 GT 1.5 teszt – nagyvárosi kismenő

Az autóipar a SUV-ok és a kompakt SUV-ok egyre inkább terjedő hulláma előtt rendkívül sok városi kisautót ontott ki magából a piacra, melyek csak az esetek kisebb részében sikerültek megjelenésben olyanra, amire az ember őszintén vágyakozni tudott. Szerencsére a 2008-as évjáratú Mazda 2 GT nem tartozik az imént említett csoport tagjai közé, hiszen még tíz év távlatából sem hat a forma elavultnak és fáradtnak.

Ugyanis mit érzünk, ha rápillantunk egy Mazda 2-re? Bármelyik évjáratról is legyen szó, mindig olyan külső karakterrel lép színre, ami gyakorlatilag elhomályosítja a konkurencia optikai megjelenését. Természetesen ez az állítás a 2003 és 2007 között forgalmazott első generációra nem teljesen igaz, de a második generációtól kezdve, a Mazda tervezőinek kezében szinte megtáltosodott a ceruza, mikor a 2-es vonalait megrajzolták.

A 2.490 méteres tengelytávolsággal rendelkező, 1.695 méter széles, 1.475 méter magas és 3.895 méter hosszú Mazda 2 arányai kellemesek és nem túlzóak, egyáltalán nem mutatnak többet annál, mint amire azt lehetne mondani, hogy ez már „túl sok” (vagy épp „túl kevés”). A képek alapján nem jön át az autó valódi megjelenése, ugyanis hiába van 110.000 km után is tökéletes állapotban a fényezés, és hiába volt az autó makulátlanul tiszta, a télies időjárás és a frissen felszáradt, de még nyomokban megtalálható havas-saras latyak megtette a hatását. A lemezfelnire szerelt téli gumik (később még visszatérünk rá) szintén rontják az összképet, de téli időben első a biztonság! Általában 16 colos felnik foglalnak helyet az autón, melyek teljessé és harmonikussá teszik az összkép látványát.

Mazda 2 GT

Mazda 2 GT

A külsővel ellentétben a Mazda 2 belseje már elég vegyes érzelmeket tud kiváltani. Bent ülve ugyanis az első szembeötlő tény az, hogy bizony itt keményen túladagolták a kopogós plasztik borítások mennyiségét. Bármihez érünk is hozzá, az már szinte fizikai fájdalmat okoz, ám az összeszerelési minőségbe ebben a Mazda modellben sem lehet belekötni, minden feszes és jól tart. A multifunkcionális kormánykerék fogása azonban meglepően kellemes, még kialakításában sem lehet ergonómiai hibát találni. Az ülések kényelmesek, és az oldaltartásuk is kielégítő, amire még akár szükség is lehet.

A belső tér helykínálata viszont elég szűkös. Vannak olyan autók, amikben olyan érzésünk van, mintha vákuummal szívatták volna ránk az egész utasteret. Na, a Mazda 2 pont ilyen. Ez a jelenség nem ölt zavaró méreteket, ám egy magasabb, vagy akár testesebb embernek már igen kényelmetlen tud lenni hosszabb távon az utazás, ami a hátsó üléssorra hatványozottan igaz. Jól érezhető ugyanis, hogy a hátulsó traktust leginkább a gyermekek kényelmes utaztatására találták ki. Sajnos a kompakt méret a csomagtartó befogadóképességére is negatív hatással van. Alaphelyzetben 250 literes, ledöntött hátsó üléssorral pedig 787 literes csomagtérrel kell gazdálkodnunk, ami elég lehet rá, hogy lebonyolítsunk egy nagyobb hétvégi bevásárlást, ám arra, hogy költöztetési és/vagy bútorfuvarozási céget nyissunk a Mazda 2 segítségével, minden bizonnyal kevés lenne.

Mazda 2 GT

Azonban nem csupán a helyes külső az, ami tesztalanyunkat annyira vonzóvá teszi. Lelkében ez a típus egy igazi kis báránybőrbe bújt ördög! Az autó orrában egy keresztben beépített, soros-négyhengeres, változó szelepvezérlésű, 1.5 literes DOHC szívó benzinmotor dolgozik 103 lóerőt előállítva – amit érzésre 4000-4500-as fordulatszám-tartomány felett ad le-, és az autó tömegét nézve ez egy rendkívül kedvező adat. Jelen esetben a súly 975 kg, melyet a láncvezérlésű egység 137 Nm-es forgatónyomatéka olyan szemtelenséggel tud megindítani, hogy a bent ülők szinte már zavarban érezhetik magukat.

Mazda 2 GT

Itt nem olyan gyorsulásra kell gondolni, hogy a sofőrnek és utasainak behorpad a mellkasa a G-erőktől, de egy ilyen kicsi autónak ez a teljesítmény több, mint elegendő. A Mazda 2 GT alatt sport-futómű található, ami kellően feszesen tartja a karosszériát, miközben az úthibákat is szépen kisimítja. A futómű kanyarokban is remekelne (!), ha a téli ballonos abroncsok nem butítanák le az autó kanyarodási képességeit.

Ha már a kanyarképességeknél tartunk, meg kell említenem a kormánymű pontosságát is, ami a Mazdákban szinte alap elvárás, míg a szívómotor és a bowden-es gázpedál párosítása örök garancia arra, hogy a gázreakció utánozhatatlan legyen. A motor egy ötsebességes (precízen és pontosan kapcsolható) kézi kapcsolású sebességváltón keresztül juttatja el az erejét az elülső kerekekhez, így hiába a pontos kormánymű, az autó elsőkerék-meghajtású felépítése miatt egy picit „orrtolós” lett.

A kis tömegnek hála, a fékezési képességekkel valamint a fékerő adagolhatóságával sincs semmi probléma, a Mazda 2 annak ellenére is határozottan képes megállni, hogy hátul dobfékek találhatóak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy enyhén fagyos januári napon nem igazán lehet az autó képességeit teljességgel próbára tenni. Kiváltképp nem közúti forgalomban. A Mazda 2 GT végsebességét azonban nem érhetné kritika, hisz a 200 km/órás tempó könnyedén hozható (lenne) vele, ami egy nagyvárosi kisautótól nem is rossz teljesítmény. 100-as tempó alatt, alacsonyabb fordulatszám mellett a motor egészen halk, csupán némi gördülési zajt lehet hallani, de felette a szélzaj már zavaróan betolakodik az utastérbe, így a zajszigetelést egyértelműen átlagosnak lehet nevezni.

A határozottnak mondható menetdinamika mellé egészen baráti, 6 literes átlagfogyasztás társul, ám ez a szám csak akkor tekinthető reális értéknek, ha teljes hidegvérrel és nyugodtan közlekedünk a kis Mazdával, az ugyanis „agresszívabb” gázpedál-kezelés mellett könnyedén be tudja torkolni akár a 9 liter üzemanyagot is 100 kilométeren, ami már nem számít túlzottan baráti adatnak.

Mazda 2 GT

A tesztben szereplő Mazda 2 GT-nek az ára jelenleg nagyjából 1.6-2 millió körülre taksálható, ami elsőre talán enyhén ütősnek tűnhet, hiszen mégis csak egy közel tíz éves kisautóról van szó. Viszont tény, hogy remek karban van, és igazán kellemes menetteljesítménnyel bír. Összességében pedig egy szerethető városi apróság, ami nem feltétlenül lesz a legkellemesebb utazóautó hosszútávon, viszont nagyszerűen és nem kevés temperamentummal teszi a dolgát még ennyi év távlatából is.

A tesztlehetőségért köszönet a Rainbow Car Bt.-nek!

Kis Sándor


Címkék

Kapcsolódó tartalmak