Autó Triplex Kft.

Lexus LC 500h teszt – hibrid koronaékszer

Ha már egy jeles alkalomra, pontosabban annak lezárására készült ez a teszt, engedjetek meg egy rövid kitérőt, mielőtt belevágnék a javába. Szóval 5 évesek lettünk, és azért utólag belegondolva az ünnepi 5 nap | 5 teszt – még ha kívülről nem is tűnik olyan nagy tettnek – komoly szervezőmunkát igényelt. Ennek az utolsó állomáspontja a Lexus Budánál ért utol minket, ahol két papír kitöltése között azon tanakodtunk, hogy ki vigye vissza az Insigniát Székesfehérvárra, és hozza el onnan a cégessé előléptetett Carinánkat, meg amúgy is mennyi időnk marad a Lexusra és utána lesz-e egyáltalán esélyünk átvenni a facelift Vitarát? Mindezt egy délután alatt. Ráadásul ez csak a jéghegy csúcsa, mert az ezt megelőző napokban mentünk Paksra az Alfa 4C-ért, Szolnokra a Celicáért, de azt is elárulhatom, hogy a Porsche 914 és a Mercedes 300 SL sem az ajtónk előtt várta a sorát.

Tehát álltunk talpig bonyodalomban a minimalista stílusú szalonban, melynek minden sarkából egy-egy szamuráj szegezte ránk a fényszóróját, aztán a huszonhetedik papír kitöltése után végre elindultunk átvenni tesztünk tárgyát. Ott és ahogyan a szemünk elé tárult ez a majdnem kéttonnás, szorgos japán kezek által megrajzolt fehér sziklatömb, egyből minden letisztult és a helyére került. Ez az autó egyszerre simogat és fenyeget, és ezt érzed minden porcikájában, akár nézed, akár vezeted.

Mint egy ördögrája, úgy terül el a 4.77 méteres hosszával, és a mindössze 1.34 méteres magasságával. Látszik, hogy ezeket az éleket nem csak úgy összedobálták, és míg az RX 450h-n kis túlzással elveszik az egymással szembe fordított szumma jelekre hasonlító hűtőrács, addig itt teljességgel uralja az alacsonyan ülő, de asztallapnyi méretű motorháztetőt, olyan, mintha fel akarná vele falni az aszfaltot a Lexus. Mégis van valami megfoghatatlan kecsesség ebben a közel kétezer kilogrammos monstrumban. A tető csapódását nagyon finoman oldották meg, a far felé haladva lebegő hatásúvá válik, szinkronba hozva a sötétített üveglapot a különböző dekor- és karosszériaelemekkel.

Vannak persze még bőven külső finomságok, ilyen a leegyszerűsített rajzolatú hátsó LED lámpa, melyen a csomagtérajtó gombját is elrejtették, vagy éppen az ajtó és a hátsó kerékjárati ív közötti kopoltyúk, melyek a fékek hűtését segítik. De ne hagyjuk ki a szögletes, kéttónusú visszapillantó tükröket se, amikből az LC szélesedő farát is belátjuk. Egészen megdöbbentő, hogy a 2012-ben bemutatott LF-LC-t a Lexus milyen magától értetődő módon vezette át koncepcióból szériába, és ami az egészben a legszebb, hogy a formaterv mindeközben semmit nem veszített a varázsából.

Már a beszállás is próbálja ellopni a show-t, a rejtett kilincs gombnyomásra kibillen a helyéről, rajta apró Lexus márkajelzés. A súlyos, keret nélküli ablakokat viselő ajtó a vártnál hangyányival bárdolatlanabbul csukódik, de mindez senkit nem érdekel onnantól, ahogy feltárul a belső. Ez az az utastér, amibe a tervezők minden tudása és a Lexus összes irányvonala bele lett pakolva. Letisztult, érthető kezelőszervek, ízléses dekorációs elemek, teljes összhangban van a külcsín és a beltér, és teljesen egyértelmű, hogy a japánok még véletlenül sem akarják összekapcsolni a luxus és a rongyrázás kifejezéseket. Persze a vörös bőr és az ajtóbelsőn található alcantara borítás feltűnő, de ez inkább olyan, mint egy szép öltözet, mintsem a kivagyiság fokmérője.

Elöl egyébként rendben van a helykínálat is, kényelmes, hosszú és széles ülőlapok, vállnál finoman párnázott hátlapok jellemzik az első üléseket, túl nagy fejtérre azonban ne számítsunk. Hátul már kevésbé lehet komfortos egy hosszabb utazás, de azért ide is be lehet ülni, bár nem árt „kompakt termetűnek” lenni hozzá. A csomagérbe se akarjunk öles utazótáskákat, ugyanis mindösszesen 172 literes űrtartalommal gazdálkodhatunk.

Bár a multikormányt rendesen megszórták gombokkal, a kezelőszervek többsége átlátható, az egyszerűsített középkonzol és a műszerfal tetejébe integrált tekerőgombok is okos megoldások. Utóbbi segítségével a kipörgésgátlót tudjuk kikapcsolni, valamint a módválasztót tudjuk kezelni. Az anyagminőség a klímapanel billenőkapcsolóit kivéve tökéletes, a képernyő melletti teret az elmaradhatatlan analóg órával, illetve karbonmitás dekorral töltötték ki, kifejezetten ízléses összhatást keltve. A 10.3 colos kijelző is szépen beleépül a környezetébe, kezeléséért – megszokott módon – a Remote Touch felel, ezzel nem babráltak sokat, de egy ilyen autóban nem is igazán a menüpontok közötti lapozgatás a fő cél. Ez mondjuk azért egy apró kritikára adhat okot, ugyanis a kormány/ülésfűtést is innen vezérelhetjük, ami elég nagy macera. A digitális műszerfal viszont nincs túlbonyolítva, de pont ettől jó, informatív, mégsem akarták a figyelem középpontjába állítani.

Merthogy ami ott van, azt leginkább az LC 500h vezetése közben érezhetjük. Mindenekelőtt leszögezném: ez nem egy sportautó, mindinkább egy túrakupé. Ne számítsunk hangorkánra – arra ott az 5 literes, szívó V8-assal szerelt kivitel – se kontrollálhatatlannak tűnő lóerőhegyekre. Viszont ahogy a dinamikus utazás élményét átadja az LC 500h, az túlzás nélkül hibátlan. A Multi Stage Hybrid hajtásláncot továbbfejlesztették ugyan, ám követi az előd által kitaposott utat. A 3.5 literes V6-os (348 Nm) és az elektromotor (300 Nm) rendszerteljesítménye 359 lóerő, mely 4.7 szekundumos 0-100-at és 250 km/órás végsebességet biztosít. Comfort módban tényleg nagyon kényelmes dinamikát kapunk, Sportba kapcsolva azonban megváltozik az autó karakterisztikája, és a tízfokozatú (négy valós, hat szimulált) automata is jóval virgoncabb hatást kelt.

Hacsak nem izomból padlózzuk – akkor azért hajlamos enyhén beszitálni a feneke indulásnál -, úgy végtelenül kulturáltnak érződik az elöl-hátul multilink futómű, a 20 colos abroncsok ellenére sem érezhetőek az úthibák. A kanyarstabilitás jó, megfelelő tempó megválasztásával gyakorlatilag „eldobhatatlannak” érződik az LC 500h – Sport+-ban, kipörgésgátló nélkül azért már más a helyzet. Ugyanakkor sperr nincs, de ez amúgy sem egy pályára szánt autó. Az utastérben kissé mesterségesnek érződik a Lexus hangja, egyrészt „túl jó” a szigetelés, másrészt a hangszórókból is kapunk némi ráadást.

Ilyen teljesítményadatok mellett elkerekedhet a szemünk a gyári 6.4 literes vegyes fogyasztás láttán, és való igaz, mi nem is törekedtünk még csak egy megközelítő értéket sem elérni, de azért kellő önmegtartóztatással, kihasználva az EV-mód adottságait, 8-9 liter körüli érték simán hozható.

Összesen négy felszereltségi szint közül választhatunk, az LC 500h listaára 30.3 millió forinttól indul és egészen 33.8 millióig tornázható fel, érdemes átböngészni a listát. Egy valódi koronaékszer nem olcsó mulatság, ám őszintén megvallva ezért szinte tökéleteset nyújt a Lexus. Konkurensek persze vannak, de árban itt már nagyon könnyű eltávolodni egymástól és ebből a szempontból az LC – még ha furcsa is leírni – az olcsóbb modellek közé sorolható. De ez már egy másik lapra tartozik.

Részünkről nézve ez az alany több mint méltó volt a tesztelok.hu fennállásának ötödik évfordulójához kapcsolódó 5 nap | 5 teszt sorozat befejezéséhez, ám ez nem jelenti azt, hogy a V8-assal ne randevúznánk valamikor a közeljövőben!

A tesztlehetőségért köszönet a Lexus Budának és Szolnoki Krisztiánnak.

Teszt: Bense Róbert

Fotók: Bacsa Zoltán | Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak