fbpx

Lexus IS 300h teszt – kettős egyéniség

Miközben cikkeztem már több Toyota eredetű hibrid autóról is, amik között volt azonosan motorizált Lexus is az RC 300h személyében, úgy gondoltam, érdekes, ám kiszámítható lesz az IS. Miután az előbbi gyakorlatilag ugyanez a gép, csak kupé formában, nem vártam sok meglepetést. Ugyanarra a kimért, granturismo-s feelingre számítottam, aztán előfordult mégis, hogy a meglepetéstől a fülemig szaladt a mosoly a számon. Valószínűleg közrejátszik a pszichológia is – az RC úgy néz ki, mint egy sportkocsi, így ahhoz méltó menetteljesítményt vár el elsőre az ember tőle, amíg utána nem olvas a technikának. Az IS ezzel szemben egy teljesen hétköznapi, prémium, hibrid szedán.  Vagy mégsem?

Elég csak ránézni, hogy árnyaljuk a képet. Megfogadtam magamnak, hogy nem írom le, mert ezerszer leírtuk ezt már japán autókkal kapcsolatban és mások is, de nem tudom megállni: szamuráj. Ennél szamurájabb formatervet aligha lehetne készíteni egy négyajtósnak az európai ízlésesség határán belül. Mondjuk ez szinte a ma kapható összes Lexus-ra igaz. A külső dinamikusságot sugall, de akkor is, ennek egy kényelmes, takarékos közlekedési eszköznek kellene lennie és ennyi. Méretben körülbelül Corolla (jó, egy fikarcnyit nagyobb, de ez igazság szerint nem érződik semmilyen tekintetben), minőségre penge, motorizáltságban pedig átlagon felüli ugyan, ellenben hibrid. Aztán olyan dolgokat tapasztaltam, amiket nem vártam a tesztúttól.

Az idő a tesztnap során hideg, de száraz volt. Nyilván marad az elmúlt napok miatt egy kis sár, só, por, felhordott kosz az aszfalton és a 0 fok körüli hőmérséklet sem a legkedvezőbb a tapadás számára, de ez önmagában nem ad extrém történésekre okot.  Aztán egy laza kanyarnál egy közel teligázas gyorsítást követően mintha megmozdult volna a feneke. Mi a fene? Nyilvánvaló, nem történt dráma, a barátnőm az anyósülésről valószínűleg észre sem vett volna semmit. Ellenben aki vezetett már hátsókerekes autót és tudat alatt mindig vágyik és számít az effajta élményre, az elcsíphetett volna az adott pillanatban egy nüansznyi tapadásvesztést. Aztán ahogy a pályán elhagytam a sebességkorlátozást feloldó táblát, odaléptem neki szigorúan sportmódban, mert úgy érezhetően dinamikusabbá és érzékenyebbé válik az autó – könnyebben és jobban felpörög a motor, a CVT a teljesítményre hangolódik át a fogyasztás optimalizálása helyett és élénkebb lesz a gázreakció is.

A történések meglepetésként értek, ugyanis 90-től szinte vágtázni kezdtünk a 130-as korlát felé, ahol pedig a nemrégiben tesztelt 520d már elfogyott, az IS 300h még simán tartogatott tartalékokat. Bár a motor nagy, az elektromosság pedig ügyesen rá tud segíteni a tempós hajtásra is, nem gondoltam, hogy érezhetően lenyomja majd az egy méretkategóriában feljebb játszó, ugyanakkor nyomatékosabb BMW-t, ami elvileg mégis csak a sportosságról szól, ellentétben a hibrid életérzéssel. Aztán le kellett hajtanom, úgyhogy ideje volt a belső sávból átvágni a legkülsőbe. Mint kés a vajban, de miért is akadok fent ezen, mikor köztudott, hogy a Toyota háza táján szeretik feszesebbre hangolni a futóműveket. Nem simít ki ennek megfelelően minden kátyút úgy, hogy szinte átlibbenünk felette, de azért ez nem megy túlzottan a kényelmesség rovására.

Vicces, de a Lexus sokkal jobban késztetett városon kívül a tempós közlekedésre, mert sportautóbb az említett németnél, a kisebb mérete több magabiztosságnak enged teret már az ismerkedéskor is. Határozott kormánymozdulatokra pedig olyan élénken fordult, hogy szinte izgalomba jöttem. Lehet nevetni, vagy legyinteni az olvasottak alapján. Én is tudom, ez nem sportautó és rengeteg sokturbós, hat vagy akár több hengeres nagyvad vadászik a minőségi szedánok territóriumában, de egyáltalán nem erre számítottam az IS-től. Nyilván az RC is tudja ezt, csak ott máshogy állsz hozzá, mert az kupé, ez meg nem, általában a Lexus pedig a kommunikációjában szinte sosem a menetteljesítményeket hangsúlyozta  – itt azonban hozzá kell tegyem, hogy a márka legkisebb négyajtósa sportszedánként van említve több alkalommal is a weboldalon és a katalógusban egyaránt.

És milyen igaz! Az IS 200 a kétliteres, turbós benzinessel, 245 lóerővel elég jó parti lehet, de a 300h-nak sincs szégyenkeznivalója a 2,5 literes, négyhengeres, Atkinson-ciklusú, szívó négyhengeres és az elektromotorok kombinált, 223 lóerős rendszerteljesítményével. A sportosság jegyében találunk váltófüleket is a kormány mögött, ezeket használva pedig fokozatokat imitál a CVT és megpróbálja elhitetni velünk, hogy váltogat. Érdekes, de szerintem abszolút felejtős opció, a show kimerül a váltófülek létében, mintsem használatában. Egyébként az autó maga is „felhangosítható”, ilyenkor egy tekerő segítségével megemelkednek a beltérben a motorszerű hangok, ami jópofa. Igaz, szembemegy a hibridség által hirdetett életfilozófiával, de egyszer érdekes tud lenni.

Kicsit skizofrén jellege van a dolognak, két személyiséggel bír egyszerre az IS. Míg tud izgalmas és dinamikus lenni, másik oldaláról egy teljesen higgadt, kevésbé életteli, ellenben nyugtató hatású autó. Városban legalább annyira elemében érzi magát, mint országúton, szinte szó szerint, bár elemek helyett akkumulátorokról táplálja az elektromotorokat a technika. Sűrűn lakott, forgalmas közegben pont olyan, mint az Auris, vagy a CT 200h volt: szagtalan, de cseppet sem gáz közlekedési tárgy, ami hangtalanul veszi fel a forgalom ritmusát és csak akkor dolgozik rá benzinmotorral a haladásra, ha elkapjuk a zöldhullámot, vagy ha már túlzottan alultáplált az akkupakk, mert túl régóta dugózunk már. Időközben pedig nem kell halálra unnunk magunkat, mert a közeg egyáltalán nem konzervatív, izgalmas és minőségi is egyben.

Tesztautónk nemrég múlt 1 éves, 22 ezer kilométert futottan felesleges is hibákat keresni benne kívül, belül. Semmi sem kopott, minden újszerű, a bézs színű beltér gyakorlatilag szalonautóé is lehetne. Tulajdonosa kiemelten ügyel a részletekre és kíméli az autót, strapabírónak tűnik a konstrukció, bár ezt leginkább pár év múlva egy klasszikus használtteszt során lehetne jól megállapítani. Egyetlen gyenge pontja a beltérnek talán a zongoralakk az ajtók nyitó-kapaszkodó részénél. Gusztusos és jól mutat, én sosem voltam ellene, de a középkonzol tartórekesze után talán ez a legrosszabb része a belsőnek, ahova el lehet helyezni, ugyanis minden ki és beszállás egy opcionális karcolási lehetőség az anyagon.

Harmonikusan kusza az egész (vagy csak szokatlan?), ha hirtelen rápillantunk, de éppen ettől nem unalmas. Az anyagok mindenhol remek minőségűek, egy-egy poén pedig akad, ami feldobja a hangulatot – mint például az érintős fémcsíkon állítható hőmérséklet szabályozás, ami teljes mértékben hatásvadász eszköz. Valljuk be, sok értelme nincs és egy fikarcnyit sem könnyít a műveleten, épp ellenkezőleg. Ennek ellenére szerettem, de a jó öreg tekerős vagy nyomógombos verziót funkcionalitásban nehéz felülmúlni.

A középre helyezett analóg óra elegáns és kicsit luxusautós feelinget ad. Megviccelt, autóban digitális időjelzéshez szokottan kerestem a műszerfalon és a kijelzőn az időt, de nem találtam. Nem hiszem el, hogy ilyen bonyolult… Aztán rádöbbentem, hogy ott volt az orrom előtt. Nem magától értetődő, na. A leggyengébb pont talán a fedélzeti rendszer kezelhetősége, ami kissé alternatív, kicsit eltér a megszokottól és jól használható, de pont esetlen egy icipicit ahhoz, hogy igazán ergonomikus legyen. Egy kis „egérpadot” mozgathatunk a szélrózsa minden irányába, ami időnként programozottan megakad kapcsolószerűen, ha például ugrálunk a menük között – így próbál segíteni rajtunk, hogy ne menjünk túl a kívánt menüponton. Hozzá lehet szokni, de az RC érintőpadja talán egy fokkal használhatóbb volt. Egyik verzió sem tökéletes, de ez ne tántorítson el senkit, csak szimplán tény, hogy vannak ennél kifinomultabb rendszerek is.

8-tól 13 millióig lehet vadászni keveset futott példányokat 2016-2017 évjárattal, előbbi még főleg facelift előtti változatot takar. Aki akar néhány milliót spórolni a szalonárhoz képest, de újszerű autóra vágyik, érdemes figyelnie a szűkös kínálatot. Ha nem a méret a lényeg, akkor az IS egy remek prémium sportszedán ésszerű adatokkal: 4,68 méteres hossz, 450 literes csomagtér, 2,8 méteres tengelytáv, ami igen korrekt belső méreteket sugall, 8,3 másodperces 0-100, és hát igen, a hibridségnek ára van, 200 a vége ellentétben az IS 200 230-ával, de kit érdekel? Ellenben nehéz lábbal 7-7,5, finoman vezetve azonban 5-6 liter között el lehet vele járni, ami nagyon szép érték egy ilyen teljesítményű benzines autótól. A tesztalany Prestige Plus + Safety felszereltségű, ami gyakorlatilag minden vezetést támogató rendszert és majdnem az összes elérhető luxus kiegészítőt magában foglalja az üléshűtésen, a napfénytetőn és az F-sport csomagon kívül. Így már extra fényezéssel (esetünkben higanyezüst, ami egyfelől más színt takar, mint a Toyotánál az azonos elnevezésű árnyalat, másfelől 300.000 forint a felára) 14,7 millió a listaára a 300h-nak, az alapmodell 11-től indul. Aki ésszerűen fenntartható presztízsautóra vágyik, annak remek vétel lehet.

Bacsa Zoltán

A teszt megjelenését a Linartech Autó Kft. támogatta!

ecotrex

Javasolt cikkek

Ez is érdekelhet
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb