Lengyel főnök – Nagypolszki

Örök forma, baráti teljesítmény, ringató kényelem. A siker receptjének ez volt a három fő összetevője, mégis ma már méltatlanul keveset beszélnek a 125p-ről, ami a Kispolák védelmező nagytestvéreként egészen 1991-ig létezett az azóta már teljesen átalakult keleti autópiacon.

 Az olasz-lengyel együttműködés sikeres példájának volt tekinthető a Polski Fiat megjelenése, amely még ha minőségben nem is érte utol az olasz gyártót, színt és némi változatosságot hozott a keleti blokkba. A 125p a Fiat 125 licence alapján készült, ám nem volt teljes az azonosság, hiszen az olaszok csak a karosszériát (azt is átalakításokkal) bocsátották a lengyelek rendelkezésre. Ezzel pedig nem is volt probléma, hiszen Varsóban ismerték az autógyártás csínját-bínját, ennek következményeként európai szinten is használható járgányt sikerült összerakniuk a 125p személyében. A Nagypolszkit két fő motorváltozattal gyártották, az 1300-as 68 lóerős volt, a bikább ezerötös 75 lóerővel bírt. A kezdetben kormányváltóval elérhető autó meglehetősen halk volt, kormányműve pedig pontos, a 125p 4,2 méteres hossza ellenére jól manőverezhető, stabil, mégis hosszanti laprugóinak köszönhetően kellemesen rugózó típusnak számított. Külön dicséretet érdemel a Polski Fiat fürgesége, ellentmondást nem tűrően gyorsult, de a megállás sem okozott problémát, a szervós fék simán verte a konkurens gyártókét.

Ami talán hátrányként róható fel, az a kaszni rozsdásodása, viszont (mint sok más szocialista autó esetében) a minőség évjáratfüggő is volt. Sokan panaszkodtak a fogyasztásra is, de ahány ház, annyi történet, persze az sem volt mindegy, hogy sietős, vagy nyugodt lábbal léptek a gázpedálra. Papíron a vegyes fogyasztás 8,2 liter volt, azonban néha 10-12 literről szóló rémtörténeteket is lehetett hallani, egy biztos, ezt csak az tudja, aki a valóságban is tapasztalta az étvágyát.

 A hetvenes és a nyolcvanas években is eszközöltek modellfrissítéseket, természetesen nagy változásokat nem kell elképzelni, a gyártás évtizedei alatt megújult a hűtőrács, a hátsólámpák, és a műszerfal is. Ugyanakkor az elejétől a végéig jellemző volt a Nagypókra a kényelem, és egyfajta elegancia is, ami főleg a króm díszítéseknek és a műbőr üléseknek volt köszönhető. A 125p külföldön is bemutatkozhatott, 1975-ben debütált a jobbkormányos változat, azonban hiába volt kedvező az ár, az eladási adatok nem úgy alakultak, ahogy elvárták, ezért a gyártó ki is vonult a piacról. Hiába a nyugati fiaskó, a Nagypolszki mégis szép karriert futott be, az anyamodellel ellentétben (1972-ben gurult le a sorról az utolsó Fiat 125) egészen 1991. júniusáig gyártották. Az ekkor már meglehetősen elavult konstrukcióból közel másfélmillió darab készült, utódja az FSO Polonez lett.

Bense Róbert