fbpx

Lamborghini Murciélago – nyers gyémánt

A Murciélagoban minden benne van, ami csak egy Lamborghinire jellemző lehet, vad erő, szigorú szépség, és a megfizethetetlenség vonzereje. A kétezres évek slágersportautójának gyártását ugyan már öt éve leállították, de még manapság is minden szempár rá szegeződik, ha valahol megjelenik.

Sans titre 1

A Diablo utódja és az Aventador elődje a 2001-es Frankfurti Autószalonon mutatkozott be, méghozzá az első olyan Lambóként, amely az Audi felügyelete alatt készült. Luc Donckerwolke formatervező álmodta meg a külsejét, a perui származású szakember nem tért el drasztikusan a Diablo dizájnjától, melynek azonban szögletessége az ezredfordulóra kissé már idejétmúlttá vált. Donckerwolkde ügyesen nyúlt a formához, megtartotta a korábbi modellekre jellemző sajátosságokat, emellett a modernkor igényeihez illő idomokkal látta el a Murciélagót.

Sans titre 2

A Diablo öröksége nem csupán a külsőségekben érhető tetten, a motorháztető alatt is bőven volt hasonlóság, hiszen az előd átdolgozott erőforrását kapta meg a Murciélago, amely egy 6.2 literes 571 lóerős V12-es volt. A fejlesztések a futóművet és a karosszériát is érintették, a hatgangos váltó szintén az új modell előnyére vált. Igazi különlegességnek számított a spoiler, amely 130 km/óránál aktiválódott, majd 220-nál nyílt ki teljesen. A Murciélago végsebessége egyébként 330 km/óra, és 3.8 másodpercre van szüksége a 100-as tempó eléréséhez. Ezt a teljesítményt persze anno nagyon meg kellett fizetni,  150.000 dollár volt a modell alapára.

lambo1

Kategóriájában komoly sikereket ért el a modell, mindössze néhány év alatt kétezer darabot értékesítettek belőle, a gyártó pedig igyekezett fenntartani a figyelmet a Murciélagóval kapcsolatosan. 2003-ban, a Lamborghini 40. születésnapjára készült egy speciális, jádezöld fényezésű kiadás, amely frissített kipufogórendszert kapott, egy évre rá pedig a roadster is megjelent. 2006-ban aztán jött a modellfrissítés, a LP640 még mindig a Diablo motorjának továbbfejlesztett változatát kapta, ám jelentősen átalakították, a 640 lovas, 6.5 literes erőforrás 330 km/órás maximális sebességet biztosított. A karosszériát szénszálas merevítéssel látták el, a tető és az ajtók ettől kezdve acélból készültek.

2010-ben állították le a kilenc éven át gyártott típus gyártását, melyből összesen 4099 darab talált gazdára. Helyét egy évvel később az Aventador vette át.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb