fbpx

Közeleg az új NSX

Az elmúlt időszakban megszaporodtak a hírek az új NSX körül. A Detroit Motor Show-n, az Acura égisze alatt bemutatott sportautóról már egész sok részletet megtudhattunk, és úgy tűnik, hogy megannyi próbálkozás után végre hamarosan köszönthetjük az utódot.

Sans titre 1

2005 óta rengeteg megválaszolatlan kérdés kering a Honda, vagyis jelen pillanatban még csak Acura NSX következő generációja körül. Tíz év elteltével számos ötlet, formaterv, koncepció látott napvilágot, némelyiket már-már elkönyvelhettük utódként, ám rendre elhasalt valamin a gyártás beindítása. Aztán végül egy gyönyörű szőke hölgy, nevén nevezve Michelle Christensen csapatával összerakott egy olyan formatervet, amely a gyártó részéről 2012 óta húzódó ügy végére végre valahára pontot tett. Miss Christensennek igazán nehéz dolga lehetett, ugyanis az izmos motorhoz minden szempontból a lehető legjobb karosszériát kellett megálmodni.

Honda-NSX-8

Mint már említettük, idén januárban, a Detroit Motor Show-n végre lehullott a lepel az új NSX-ről (ugyan 2013-ban a Frankfurti Autószalonon már bemutattak egy nagyon hasonló koncepciót), és egészen sok információt megtudhattunk róla. A hibrid hajtáslánccal rendelkező sportautó három elektromos motort és egy ikerturbós V6-os erőforrást kapott, megközelítőleg 550 lóerős teljesítményével pedig valószínűleg pokoli tempóra lesz képes. Az összkerekes gépet kilencsebességes, duplakuplungos váltóval szerelik majd. A végleges tervek szerint 4.7 méter hosszú és 1.2 méter magas (!) NSX stabilitását pedig a Agile Handling Assist elnevezésű rendszer hivatott még biztosabbá tenni. Külön érdekesség, hogy az NSX elől 19, hátul pedig 20 colos felnikkel rendelkezik.

2015-acura-nsx-convertible-reviews-pictures

Sajnos rengeteg részletről nincs még pontos információ, többek között nem árulták el a pontos végsebességet, de ami talán fájóbb, hogy azt sem, Európában mikor lesz kapható a második generációs NSX. Sőt, egyelőre még az sem tisztázott, hogy Honda néven egyáltalán találkozhatunk-e az új szériával. Annyit viszont biztosan tudunk, hogy aki az előrendelésen töri a fejét (kac-kac), annak hosszú ideig kell még várakozni, illetve érdemes beszerezni hozzávetőlegesen 35-40 millió forintnak megfelelő dollárt is. Ár ide vagy oda, a gyártás idén indul, talán ki lehet jelenteni, hogy sokak örömére, ugyanis tíz év után végre feltámadt a legendás sportautó!

Bense Róbert

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb