fbpx

Körby újabb kalandjai

Kedvenc Trabantunk az elmúlt másfél hónapban sem unatkozott, ezt jól szemlélteti, hogy külön bejáratú blogján ismét annyi érdekes infó gyűlt össze, amennyi már egy cikkért kiált. Volt kacagás és dráma, betolás és erdőben gurulás, csupa izgalom az élet a kis kétüteművel.

korby3

Sajnos az ősz nem indul olyan vidáman a srácok és a Trabi háza táján, mint ahogyan a nyár lezárult. Problémák akadtak az önindítóval, ezért leginkább „otthonülős” programok következtek, ilyen volt a rendszámtábla világítás beújítása, – őszintén szólva ilyen fényerő mellett háromszáz méterről is megismernénk Körbyt – de hiába, ha egy Trabant feltűnő akar lenni, akkor feltűnő lesz! A led még a csomagtartót is felvillanyozta, azonban főhősünket ennek ellenére is beszippantotta az őszi depresszió, nem igazán akaródzott felvenni a lendületet, menet közben megállt, be kellett tolni, ehhez bizony már orvos kellett. Az akksiproblémát hamar ki lehetett zárni, és nem is a betegeskedő önindító okozta a leállásokat. Aztán végre valahára kiderült, hogy a hátsó akksis mérésnél semmilyen fordulaton nem volt töltés. Újabb kiadós agyalás után rájöttek a srácok a gond okára, a generátornál a tízes anya le volt lazulva a piros kábelen. Nyomdafestéket nem tűrő szavak következtek, de a legfontosabb, hogy Körby meggyógyult.

Nyilván a baj nem jár egyedül, a következő feladat egy pláza parkolójában érte Tiborékat, Körby ugyanis alig egy órás távollétük alatt megmakacsolta magát és nem volt hajlandó beindulni. Ismét problémakeresés ezerrel, melynek a vége igazi egy akciófilm drámai végkifejletébe is beillett volna: elszakadt a benzincső. Gyors sufnituningot követően sem akart életre kelni a Trabant, aztán kiderült, hogy a tűzfalhoz fogatott fekete doboz testkábel sarujáról lelazult az anya. Úgy tűnik, hogy ezek a drága, jó anyák igencsak szeretnek mostanában rakoncátlankodni. Ezt követően ismét boldogan pöfögött a Trabi!

korby5

De evezzünk szelídebb vizekre, nem csupán a rendszámtábla kapott világítást, az elülső traktusban is új fények gyúltak. Körby felszereltsége ugyanis nappali menetjelző fénnyel gazdagodott, ami az új autókban már alapfelszereltségnek számít, de aki késztetést érez, régebbi vasakra is beszerezheti. Természetesen ezt nem úgy kell érteni, hogy kap egy plusz lámpát az autó és minden el van intézve, ugyanis meg van szabva, hova kell helyezni, mint ahogy az is, hogy tompított fényszóró használatakor nem éghet, ráadásképp még a műszerfalra is egy külön kapcsoló.

Végül pedig az izgalmakat és az újításokat ismét egy kiadós fotózás követte, Körby újra totális rivaldafényben tündökölhetett, amellett, hogy úton-útfélen megdicsérték, még a Nagyerdőben kolbászoló yardék is alaposan kinézték maguknak a Trabit.

A képekért és az infókért köszönet, ha szeretnél jobban megismerkedni Körbyvel, katt ide!

Bense Róbert

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb