MotoParts autóalkatrészek
Renault Crossoverek a Renault Budapestnél

Ön itt van most: Tesztelők.hu » Cikkek » Kia Soul EV teszt – varázsdoboz

Kia Soul EV teszt – varázsdoboz

2017. március 2.

Röviddel az Optima PHEV után újra egy zöld rendszámos Kiát üdvözölhettünk, ám ezúttal egy tisztán elektromos modell, a Soul EV vendégeskedett nálunk. Fura kis szerzetről van szó, nem látni belőle túl sokat az utakon, a “villanyos” változatra ez különösen igaz. Nem meghatározó eleme ugyan az utcaképnek, ám pont ez az egyik oka a különlegességének, a másik pedig a kinézete, a harmadik meg az ára, így hát többszörös áll-leeséssel kell számolni, ha ezzel a különc Kiával akad dolgunk. Mai cikkünkre akár a „használtteszt” jelzőt is ráaggathatnánk, ugyanis alanyunk közel 40 ezer kilométert futott már. Az ilyesmiknek mindig örülök, hiszen így lehetőségem adódik megtapasztalni, hogy mit is tesz a használat egy adott modellel. Ez a futásteljesítmény persze még messze van a magastól, de néhány jellegzetes ponton már kiütközhetnek apróbb jelek, melyekből következtetni lehet arra, hogy milyen minőségű autóval van dolgunk. Vágjunk is bele!

Nem egyszerű a Soul kinézetéről vélekedni, mert jóformán különbözik mindentől, amit a jelenlegi trend képvisel, és ez nem csupán márkaszinten igaz rá. Az első széria kedves vonalai után a jelenlegi generációra szigorúbb külsőt szabtak, viszont a dobozforma egy az egyben megmaradt. A furcsa kialakításnak azonban vannak praktikus pontjai, mivel viszonylag magas (közel 1.6 méteres) autóról beszélünk, ezért a ki- és beszállás könnyednek hat, a LED-es lámpával tarkított, szinte függőleges hátfal pedig a manőverezést is egyszerűvé teszi. A töltőnyílás a Soul frontján kapott helyet, belülről nyitható ajtócska védi.

Az utastér kellemes térérzetet biztosít, a vezető üléspozíciója és a kilátás egyaránt remek, és bár a Soul orra viszonylag nyúlánknak tűnik, a nagy szélvédő miatt egyáltalán nincs gond a kilátással sem. A helykínálat mindkét üléssoron megfelelő, hátul sem érezzük túlzottan bezárva magunkat, habár az ülések lehetnének valamivel keményebbek, szinte belesüppedünk, hosszabb távon nem a legkényelmesebb megoldás.

A külső látszata ellenére a csomagtartó alapmérete aprócska, mindössze 281 literes, az alsó, kivehető tárolókban találhatóak a töltőkábelek, a támlák ledöntésével viszont már közel egy köbméteres, kis híján síkpadlós teret nyerhetünk, ez már bőven barátságosabb adat. Az anyaghasználat kitűnő, ám mivel a szürke és a fehér különböző árnyalataival játszottak a tervezők, túl nagy izgalomra azért ne számítsunk. Igaz a vicces szellőzőrostély/hangszóró (az ajtóba építettek kerete világít is) párossal és az előválasztó kar melletti gömbölyű, fehér lakkal bevont felülettel igyekeztek feldobni az összképet. Az azonban tény, hogy a modell márkatársai is megirigyelhetnék a minőséget, és a felhasználóbarát kialakításokat, továbbá ne feledjük el, hogy bio anyagokkal is dolgoztak a gyártás során.

A használat legfeljebb a kormány fényesedésén érhető tetten, de amortizációnak ezen kívül lényegében nincs nyoma. A digitális műszerfal és az információs képernyő végtelenül egyszerű és áttekinthető, ráadásul visz egy kis színt a nagy szürkeségbe. A középkonzolon található 8 colos központi kijelző tolatókamerával, navigációval és, egy részletes energiamonitorozó rendszerrel van ellátva, ami azért is fontos, mert nagyon nem mindegy, hogy éppen milyen messze vagyunk a következő töltőállomástól, és mivel, mennyit fogyasztunk. Ha nem figyelünk/számolgatunk, ülés/kormány/erős beltéri fűtéssel kényeztetjük magukat, bizony könnyen csappanni kezd a műszeregységen látható, megtehető kilométerek száma. Ehhez kapcsolódik, hogy töltés közben is felmelegíthetjük az autót, illetve csak a vezetőre is irányíthatjuk a fűtést, télen ezek kifejezetten hasznos opciók. Az mondjuk már más téma, hogy nem ebben az időszakban a leghálásabb elektromos autót tesztelni, lévén ilyenkor többnyire esély sincs elérni az áhított hatótávot.

Ha már hatótáv, a gyártó által megadott 212 kilométer túlzottan optimista szám, óvatoskodás nélkül, fűtéssel, 115 km a reális, ez persze ideálisabb körülmények között, ECO-módban nyújtható, nagyjából 130-140-ig. A hagyományos töltés meglehetősen hosszadalmas, a maximális szint produkálásához akár 15-18 órára is szükség lehet, gyorstöltővel 30 perc alatt 80%-on van az utastér alatti, 27 kWh kapacitású lítium-polimer akkucsomag. A 81.4 kW (109 lóerő) teljesítményű, 285 Nm csúcsnyomatékú villanymotor 142 km/órás maximális sebességet biztosít a Soulnak. Tekintve a jármű 1.5 tonnás súlyát (ebből 285 kilogrammos az akkupakk), a 11.2 másodperces százas sprint meglehetősen korrekt eredmény. Az elektromos Kia vezetési érzete abszolút kellemes, fürgesége mellett erőssége a futómű és a kormánymű melyek szintén jól el lettek találva. A súlyelosztás kiváló, a stabilitással sincs gond, ahogy a kanyardinamikával sem. A fékerő optimális, használatakor és gázelvételkor is egyből dolgozik az energia-visszatápláló rendszer, masszív lassulást okozva. Utóbbi jelenség egyébként még erősebben észlelhető abban az esetben, ha B-állásba kapcsoljuk a fokozatmentes váltót, cserébe több kakaó marad az akkumulátorban. Kiemelném a hangszigetelést is, bár elektromos autóknál nem meglepő a csendesség, de a külvilág hangjait és a gördülési/szélzajt is sikerült minimálisra csökkenteni, a némaságot alacsony sebességnél (12 km/óra alatt) és tolatáskor jellegzetes figyelmeztető hang töri meg.

Nehéz hová tenni a Soul EV-t, a mérleg egyik serpenyőjében ott figyel a környezettudatosság, a kedvező fenntartási költségek, a minőség, vagy a 7 év/150.000 km gyári garancia, a másikban a 9.959.000 forintos ár, ami még az állami támogatást igénybe véve is csupán 7.99 millióra mérsékelhető. Az ellensúlyokat bővíti a hatótáv, ami még mindig nem elegendő, hiába a beígért szép számok, ez még bőven messze van a 300-400 kilométertől, amivel már több értelme lenne a típusnak. Illetve ott van a töltőállomás-kiépítettség hiánya is, amiről ugyan nem a Kia tehet, de erősen rányomja a bélyegét a hazai elektromos autózásra. Üde színfolt a Soul, és értékelhető az igyekezet, valamint az irány, amit képvisel, de sajnos nem véletlenül nem sikerült megváltani vele a piacot. Mindezek ellenére töri az utat a jövő villanyautóinak, és ez az a tulajdonsága, amit feltétlenül tiszteletben kell tartanunk!

A tesztlehetőségért köszönet a KIA Motors Magyarországnak!

Bense Róbert

Ajánlott cikkek

Trabant kaland hirdetés

Hírlevél feliratkozás

Cégtaláló banner

Kiemelt partnereink:

Keresés

Autótechnika logó

tkveg

Alfa Romeo Giulia 2.2
Audi A4 1.8 Quattro
Audi A4 2.0 TDI
Audi A8 3.0 V6
Audi TT 3.2 VR6
BMW 116i
BMW 316i
BMW 320ci
BMW 520d xDrive
BMW i3
Chevrolet Corvette C5 / Z06
Citroën C3 1.2 PureTech
Citroën C4 1.6 BlueHDI
Citroën C-Elysée
Citroën Grand C4 Picasso
Citroën Grand C4 Picasso ’17
Citroën C4 Cactus
Dacia Duster 1.5 dCi
Dacia Duster 1.6 16V
Dacia Dokker 1.5 dCi
Dacia Dokker 1.6
Dacia Lodgy 1.5 dCi
Dacia Logan 1.5 dCi
Dacia Sandero Stepway
Fiat Fullback 2.4
Fiat Punto 55s
Fiat Tipo 1.4 T-Jet
Fiat Tipo 1.4 16V
Ford Focus 1.6 Ti-VCT
Ford Focus 2.0 TDCi X-Road
Ford Sierra 1.6 Pinto
Honda Civic
Hyundai i30u CW
Hyundai ix35 FCEV
Hyundai Santa Fe
Isuzu D-Max 2.0 D
Infiniti Q30
Infiniti Q30S
Jeep Grand Cherokee
Kia Cee’d 1.4
Kia Niro Hybrid
Kia Optima 2.0 CVVL
Kia Optima 1.7 CRDi
Kia Optima PHEV
Kia Optima SW GT
Kia Sorento 2.2 CRDi
Kia Sportage GT Line
Kia Soul EV
Lada 2104
Lada 2107
Lada 4×4 Classic
Lada Granta Liftback
Lada Kalina Kombi
Lada Vesta 1.6 Lux
Lada Vesta tartósteszt
Lexus GS 450h
Lexus LS 600h
Lexus RX 450h F Sport
Lexus RC300h F Sport
Mazda 6 2.0 TE
Mazda 6 2.0 CD
Mercedes-Benz 300 CD
Mercedes-Benz S600
Mercedes-Benz E200
Mercedes-Benz CLK 320
Mitsubishi L200 2.4 DI-D
Mitsubishi Sigma 3.0 V6
Nissan Sunny B11 Coupé
Nissan Pulsar 1.2 DIG-T
Opel Adam Rocks
Opel Astra Classic II.
Opel Astra K 1.6 CDTI
Opel Corsa 1.4T
Opel Insignia 2.0 CDTI
Opel Insignia OPC
Opel Meriva 1.4T
Opel Mokka 1.4T
Opel Mokka X
Opel Vectra B Caravan
Opel Zafira Tourer
Peugeot 208 1.2
Peugeot 301 1.6D
Peugeot 308 SW (2011)
Peugeot 308 SW (2015)
Peugeot 2008 1.2 AUT
Peugeot 2008 1.2
Peugeot 3008 1.6 BlueHDI
Peugeot 5008 2.0 HDI
Polski Fiat 125p
Polski Fiat 126p
Porsche 911
Porsche 911 (993) Carrera
Porsche 924 Le Mans
Porsche 928 S4
Porsche 968 CS
Renault Clio Limited
Renault Captur 1.2 TCe
Renault Captur 1.5 dCi
Renault Kadjar 1.5 dCi
Renault Koleos (2017)
Renault Mégane 1.5 dCi
Renault Mégane Grandtour
Renault Mégane Grandcoupé
Renault Twingo 0.9T
Rolls-Royce Silver Shadow
SEAT Toledo 1.9 TDI
Skoda Fabia 1.2 TSI
Skoda Octavia 1.2 TSI
Skoda Superb Combi
Ssangyong Rexton 2.2 e-XDI
Ssangyong Tivoli 1.6 e-XDI
Ssangyong Tivoli 1.6 e-XGI
Subaru Forester 2.0 D
Subaru Legacy 2.0 D
Subaru Levorg 1.6 GT
Subaru Outback 2.0 D
Suzuki Baleno 1.2
Suzuki Baleno SHVS
Suzuki Ignis 1.2 DUALJET
Suzuki Jimny
Suzuki Swift 1.0 GA
Suzuki Swift 2017
Suzuki SX4 S-Cross
Suzuki Vitara 1.6 GL+
Suzuki Vitara 1.6 D
Suzuki Vitara Limited
Suzuki Vitara S
Toyota Auris Hybrid
Toyota Auris TS Hybrid
Toyota Auris Touring Sports
Toyota Aygo 1.0
Toyota Avensis 2.0D-4D
Toyota C-HR 1.2T
Toyota C-HR Hybrid
Toyota Corolla 1.6 ’16
Toyota Corolla 1.6 ’12
Toyota Hilux 2.4 D-4D
Toyota MR2
Toyota Prius MK4
Toyota RAV4 2.0 D-4D
Toyota RAV4 Hybrid
Toyota Yaris 1.33
Toyota Yaris 1.5
Toyota Yaris Hybrid
Toyota Verso 1.8
Trabant 601
Vw Beetle 1.2 TSI
Vw Golf IV Cabrio
Vw Golf VII. 1.4 TSI
Vw Passat 1.9 TDI
Vw Passat 2.0 TDI
Vw Sharan 2.0 TDI
Volvo S40 2.0

Fortuna Bt. a motorfleújítás szakértője

Autómentés Budapesten

Autóalkatrészek régi keleti és nyugati autótípusokhoz, retro-autoalkatresz.hu

Baráti Bontó Győrújbarát

Tesztvilag.hu