fbpx

Jövő a múltban – digitális műszerfalak

A digitális műszerfalak napjainkban már szinte természetesnek számítanak, főleg a magasabb kategóriában lévő új autóknál, ám annak idején ritkaságnak és igazi fantasztikumnak tűntek. Bármennyire is szokatlan volt a műszeregységek ezen formája, a nyolcvanas években egyre több koncepcióautóban, majd szériamodellben jelent meg, mint extrafelszereltség. A legérdekesebb azonban az, hogy nem feltétlenül a luxusmárkákra kell gondolni, amikor a korai digitális műszerfalakról beszélünk, cikkünkben mi is azokat a típusokat vesszük górcső alá, melyekből akár a hazai garázsokban is lapulhat egy-egy példány.

Opel Monza GSE

A Monza A1/A2 1978 és 1986 között volt a piacon, az A2-re épülő GSE kivitelre pedig méltán sütötték a „megelőzte a korát” jelzőt, hiszen 1983-ban az első típus volt Európában mely megkapta a fotón látható, rendkívül mutatós és információkban gazdag egységet. Az Opeltől egyébként sem állt távol ezen megoldások alkalmazása, többek között a Kadett csúcsváltozata, a GSi, valamint a Senator is elérhető volt digitális műszerfallal.

Citroën BX Digit

1982. októberében járunk Párizsban, az Eiffel-torony aljánál nagy dirrel-dúrral bemutatják a világnak a BX-et, amely öt évnyi fejlesztés után állt össze egy középkategóriás autóvá és sikeresen pótolta a hiátust a márka palettájában. A felszereltség az évek folyamán fokozatosan bővült, a legnagyobb durranás az évtized közepén a BX Digit volt, az 5000 példányban kiadott limitált széria digitális műszerfallal volt ellátva, kevés ennél menőbb kijelző létezett a nyolcvanas években az európai autók világában.

Fiat Tipo DGT

A Mantegazza által tervezett autó hamar megtalálta az utat a vásárlókhoz, ezért talán nem is volt meglepő, hogy az újszerű, kellemes küllemmel ellátott modell olyannyira jól indított, hogy 1989-ben meg is kapta az Év Autója díjat, megelőzve az Opel Vectrát és a VW Passatot! A szériafelszereltség mellett lehetett kérni a „Digit”-et, mely a digitális műszerfalat jelölte és elképesztően modernnek hatott, bár a szerencsés (?) tulajdonosok gyakran panaszkodtak a felmerülő hibáira. Érdekesség, hogy a Tipo mellett az Uno Turbo i.e. is rendelhető volt hasonló kinézetű és tudású egységgel.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb