fbpx

Jelesre vizsgázott az új Ford Focus

Az új Ford Focus maximális, 5 csillagos értékelést kapott a független törésteszt-intézet, az Euro NCAP vizsgálatán. Az első járművek között van, amely az Euro NCAP, új, jóval szigorúbb tesztsorozatán ért el kiemelkedően magas pontszámot.

A Focusban kifinomult megoldások segítenek a balesetek megelőzésében, vagy súlyosságuk mérséklésében. Ezek egyike az Euro NCAP által is ajánlott Gyalogos- és Kerékpáros-észleléssel kiegészített Ütközésre Figyelmeztető rendszer, ami felfedezi az autó előtti útszakaszon, vagy annak közelében tartózkodó embereket, sőt azokat is, akik keresztezhetik az autó nyomvonalát. A rendszer – amely automatikusan fékez, ha gázolásveszélyt észlel, és a vezető nem reagál a figyelmeztetésre – immár a kerékpárosokat is felismeri, és a fényszórók fényének segítségével éjszaka is működik.

Az Euro NCAP magas pontszámmal jutalmazta a Focusban a felnőtt utasok és a gyermekek védelmét. Ennek elérésében nagy szerepet játszik, hogy a Ford vadonatúj C2 padlólemezének alkalmazásával 40 százalékkal hatékonyabb lett az autó orr-részének energiaelnyelő képessége, valamint az, hogy a karosszériaszerkezet 33 százaléka ultranagy szilárdságú acélból és présedzésű, melegformázott bóracélból készül.

A Focus azokon a teszteken is maximális pontszámot kapott, amelyek két jármű oldalirányú ütközését szimulálják. Az európai megrendelők hamarosan átvehetik a vadonatúj Ford Focus első példányait.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb