Autó Triplex Kft.

Honda Civic 1.6 i-DTEC 9AT teszt – a stílusban rejtőző vonzerő

Már megint Civic? Nem! Még mindig Civic! Szépen-lassan lépegetünk végig a tizedik generáció tagjain, és bár az 1.6-os dízelmotorral már találkoztunk, gondoskodtak róla, hogy legyen még elég felfedezni való mostani tesztautónkban is, mely egyrészt ötajtós karosszériaváltozatban érkezett hozzánk, ráadásképp pedig kapott egy kilencfokozatú automatát is. Felszereltségben is különbözik a korábban megismert példánytól, árban azonban meglepően közel vannak egymáshoz, ugyanakkor a dizájn és a célcsoport távolsága kézzelfogható.

Gyakran szokták mondani, hogy míg a divat időről-időre elhalványul, addig a stílus örök. Talán így 46 év távlatából, közeledve a 20 millió legyártott példány felé a Civic már nyugodtan vallhatja magát egyfajta stílusikonnak. Akármelyik szériát is nézzük, mindig megtalálták azt a formátumot, amely egyszerre egyedi, mégis ismerős. Ez egyáltalán nem egyszerű feladat, főleg nem mostanság, amikor annyi hasonló típus veti meg a lábát a piacon. Mégis, a Civic esetében generációról generációra sikerül valami újat húzni, és itt most lehet szó akár a külsőségekről, akár a műszaki tartalomról. Az élet persze nem fenékig tejfel, így a Civic-nek is vannak hasfájásai, ezekről is szó esik mai tesztünkben.

Volt egy egész bizarr kívánságom a tesztautót nézegetve: bárcsak a feneke lenne az orra. Ha valamibe, hát egy Honda részletbe igazán bele lehet zúgni. Például egy Prelude bukólámpától valószínűleg életem végéig hajlamos leszek ellágyulni és olyan birtoklási vágyat generálni magamban, amit nehéz legyűrni. Nem mondom, hogy most is ugyanezt éltem át, de hogy az új Civic hátsója igen kellemes látvány, az már egészen biztos. Legalábbis részemről – ezt érdemes hozzátenni, mert a külső tárgyalásával mindig a szubjektivitás ingoványos talaján lépdelek. Egy huszonhetedik SUV-nál ez nem lenne olyan mérvadó szempont, ám ez esetben más a helyzet, ugyanis a Civic erősen megosztó.

Ennél már csak a Type R pofásabb – gondoltam magamban. Arányait nézve egyszerűen minden oldaláról más arcát mutatja. Van itt laposodó orr, magasba tolt, szögletes-részletes far, sok-sok fekete betét, az egész pedig összeáll egy ilyenné:

A legfurcsább az, hogy mennyivel másabb a kiállása, mint a négyajtós testvéréé. Egy kicsit szigorúbb, hangyányival mégis bohókásabb, nem követi azt a konzervatív vonalat, amit a szedán képvisel. Persze ez rengeteg egyéb típusra is ráhúzható lenne, de itt valahogy a szokásosnál is precízebbnek tűnik a kettejük közötti eltérések hangolása. Ott vannak a ködfényszórók alatti öblös műanyagok, de a magasságából levágott majd két centi is feltűnő, hogy a 13 centis hosszkülönbségről már ne is beszéljünk. Mégis, mind közül a far viszi el a fődíjat. A „megtoldott” hátsó szélvédő már nem új jelenség, de ezzel a két szárnnyal, valamint a széleken a csomagtérajtóba integrált lámpatesttel egészen új szintre emelték a Civic fenekét. Ha nem is annyira korszakalkotó, mint az UFO megoldásai, de látványosságban lazán felveszi vele a versenyt. A teljes képet nézve ez egy igen aprólékosan kidolgozott külső, a modern elegancia képviselője.

Amennyire lelkesítő és minőségi ez a külcsín, annyira lelombozó volt, amikor az első ajtónál felbukkant egy nem túl szépen eldolgozott hegesztési varrat (telefonos fotóm van róla), ennyit arról, hogy az ötajtós a briteknél, a négyajtós meg a törököknél készül. Ettől még nem dőlünk a kardunkba, már csak azért sem, mert az összeszereléssel amúgy nincs baj.

A helykínálat igazán furcsa pontja az ötajtósnak, a hátsó lábtér egyáltalán nem szűkös, az ülőlapok is jók, de az ajtónyílás a kialakítás miatt aprócska, ráadásul az ülések melletti hatalmas műanyaglapok is nehezítik a beszállást. A lépcsős kialakítású csomagtér viszont fantasztikus, hiába kisebb a szedánnál a 414 literes alap, sokkal praktikusabb a bővíthetősége miatt is (1.24 köbméteresre növelhetjük), illetve a rejtett rekesz is ügyes megoldás. Kissé meglepő az oldalra elhúzható csomagtérroló, azonban nem képez akadályt a jelenléte, ha egy méretesebb holmit kell beszuszakolnunk az autóba.

Az Elegance felszereltség nem tartalmazza a bőrülést, de őszintén megvallva nem is nagyon hiányzik belőle, ellenben az ajtóbelsők és a könyöklő kaphattak volna valamivel strapabíróbb kárpitot, nagyon hamar megjelentek rajta a koszolódás és a kopás jelei. Apropó, ha már a könyöktámasznál tartunk, ötletes kivitelezésű a csúsztatható pohártartó, amit akár ki is vehetünk, ezzel a lépéssel már elég tisztességes méretű tárolórekeszt kapunk.

Nyomógombos indítás nem jár, mint ahogy LED-főfényszóró sem, azonban mind a vészfékrendszert, mind pedig a sávtartó segédletet magáénak tudhatja a tesztautó. A Honda Connect rendszert nagyon cseles módon átállították a másik menüelrendezésre, kevésbé látványos, de a legfontosabb navigáció/kamera/vezetési infók hármasának birtokában van, a klímapanel külön gomb megnyomásával érhető el. Apró biztonsági adalék, hogy okostelefont csak álló helyzetben tudunk csatlakoztatni, hiába pöttyintünk rá egy pirosnál a kapcsolódásra, indulás esetén azonnal megszakítja a folyamatot.

Az 1.6-os i-DTEC dízel erőforrást már ismerhetjük korábbról, a 120 lóerős motor 300 Nm-es nyomatékmaximumát 2000-es fordulatnál éri el, a végsebességet 201 km/órában határozták meg. Idáig semmi különös, ám van itt valami, ami csavar egyet a történeten, ez pedig a ZF-től származó 9 fokozatú automata váltó. A szegmensben ez egyáltalán nem mindennapi megoldás, a Hondánál pedig el is kérik az árát, 680.000 forint felárral számolhatunk. Egészen egyedi megoldású a gombos előválasztó, apró LED jelzi, hogy éppen milyen módba kapcsoltunk, a D mellett egyébként az S-t, azaz a Sportot is választhatjuk, óvatosan megemelkedik a fordulatszám, de nagy varázslatra ne számítsunk. Nagyon jó móka viszont a váltófülek használata, hamar rá lehet érezni a használatára, sokkal lendületesebbé tehetjük vele a vezetési érzetet.

Az automatának azonban vannak hátrányai is, egyrészt a 6.4 literes átlag meglehetősen magas, a manuálhoz képest 0.6-1.1 liter a differencia, a gyári átlaghoz mérve pedig 2.9 liter. A gyorsuláson is csorba esett, a kéziváltós tesztmodell 0.7 másodpercet vert jelen alanyunkra (10.9 mp). Ettől függetlenül az 1374 kilogrammos Civic kellő dinamizmussal rendelkezik, a futómű remek, a kormányzás közvetlen, kanyarokban végtelenül kezesnek érződik az autó. A manőverezés sem okozhat gondot, a már említett, kettős felosztású hátsó szélvédő jó kilátást biztosít, az alsó része pedig kellően sötétített, így a mögöttünk érkezők fényszórója sem zavar bele a képbe.

A Civic így is jó, egy valódi egyéniség, ráadásul ezzel a felszereltséggel árban sikerül alámennie a négyajtósnak, ám a 7.7 milliós végösszeg azért nem kevés. Lehet azonban játszani a konfigurációkkal, dízelmotorral a legalacsonyabb vételár 6.3 millió forint, ez már barátságosabbnak hangzik. Most viszont már jöhet az 1.5-ös benzinessel szerelt változat, 6 fokozatú kézi váltóval, árban nagyjából az is ebbe a ligába tartozik, a többit meg majd meglátjuk…

A tesztlehetőségért köszönet a Duna Autó Zrt.-nek és a Honda Hungary Kft.-nek!

Teszt | fotók: Bense Róbert


Töltsd fel, add el, vedd meg – próbáld ki te is az autotveszek.hu-t!

Címkék

Kapcsolódó tartalmak