fbpx

Hazai Trabantos kisfilmek

Félig-meddig profi, vagy éppen amatőr, de független – és ami talán a legfontosabb – nagy lelkesedéssel elkészített Trabis videókból válogattunk, melyek egyetlen, de jelentős közös vonása a típus iránti rajongás. Nem kritizálunk, nem okoskodunk, nem állítunk sorrendet, megmutatjuk nektek őket, mert nekünk tetszettek!

Való igaz, nem túl bő a választék, ha a magyar nyelvű Trabantos videóbemutatókat nézzük, de szerencsére azért volt néhány vállalkozó szellemű fiatal, akik fogták magukat és megvalósították álmaik Trabis-filmjét. Mi mindegyiket örömmel néztük végig, és ezt ajánljuk nektek is, hiszen a hangulat, az életérzés ott volt bennük!

Kezdjük a Keleti Blog videójával, melyben Bolhán keresztül mutatták be a nagyközönségnek a Trabant legfőbb tulajdonságait, kezdve a kasznitól, az erőforráson át egészen a beltérig. Ötletes vágások, hangulatos snittek, kihagyhatatlan zenék, és hasznos információk kaptak helyet a mintegy 12 perces anyagban. Itt egy kis kitérőt is ejtenék, hiszen a Keleti Blog facebookján, vagy youtube-csatornáján találkozhatunk Wartburggal, Ladával, Skodával is, melyekről szintén remek videók készültek, érdemes körülnézni náluk.

A Fullkontakt Garage kisfilmje sokkal inkább az emberi oldaláról fogja meg a Trabantozást. Van benne régiségvásáron alkudozás, klasszikus Wunderbaum-illatosító, pirosnál autóból kiszólás, ráadásul a főszereplő – korábban családi – Trabin kívül a nagypapa átalakított Wartburgját is láthatjuk. A legszebb része mégis talán a nosztalgiafaktor és a generációs rácsodálkozások körbeírása volt, ez egy nagyon jól eltalált és végtelenül igényes videó, ugyan nem a műszaki tartalom viszi a prímet, mégis ez adja meg a különlegességét.

A Névtelen Autósműsor videója talán kicsit kakukktojásnak tűnhet, ők a humoros-trash stílust képviselik, mindenféle negatív felhang nélkül mondom ezt persze, hiszen a poros úton történő pöfékelés és a szántóföldek melletti „suhanás” engem megvett, kicsit kézikamerás-filmes hatást keltett. Itt egy teljesen átlagos, hétköznapi használatban lévő, nem műtárgyként kezelt Trabant a tesztalany, ennek következményeképp ne egy teljesen patika járgányra számítsunk, de ez ebben az esetben nem is elvárás.

Nekünk pedig nincs is több dolgunk, minthogy megköszönjük ezeket a videókat, hiszen Trabantból már nem sokat látni az utakon, így viszont minden nap megnézhetjük őket! Fotók innen.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb