fbpx

Genf 2018 – újdonságok tárháza a Skodától

A cseh autógyártó a 2018-as Genfi Nemzetközi Autószalonon számtalan újdonságot mutat be. A középpontban a Vision X tanulmányautó világpremierje áll, amelyen keresztül kitekinthetünk a modellpaletta fejlődésének irányába. Az alaposan átdolgozott Skoda Fabia szintén világpremierjét ünnepli, valamint a Kodiaq L&K, a sikeres SUV-modell csúcsváltozata is most mutatkozik be a nagyközönségnek először. A Superb palettája egy új 2,0 literes TSI benzinmotorral és hétfokozatú kettős tengelykapcsolós váltóval (DSG), az Octavia RS pedig Challenge Plus csomaggal bővül. Az összes közvetlen befecskendezéses benzinmotor részecskeszűrőt kap. Ezen kívül a digitális műszeregység elérhetővé válik az Octavia a Kodiaq és a Superb modellekhez.

Az idei Genfi Nemzetközi Autószalonon (2018. március 8-18.) a Skoda standjának középpontjában az “innovációs alagút” áll – ahol interaktív kivetítőn és részletesen lehet tájékozódni a Vision X tanulmányautóról. Az alagút jobb oldalán a jármű Simply Clever részleteiről kapnak tájékoztatást a látogatók, továbbá megtudhatnak részleteket a Skoda Auto DigiLabs applikációjáról a Longboardról és további elemekről. Az alagút másik oldalán az autók gyártása során felhasznált anyagokat lehet majd megtekinteni. Az utastér felületeinek dizájnját ugyanúgy bemutatják, mint a felhasznált alkotóelemek elsőosztályú minőségét. Az “innovációs alagútban” a karosszéria anyagait is szokatlan formában láthatják az érdeklődők, továbbá a Skoda betekintést enged a márka jelenlegi connectivity- és mobilitási szolgáltatásaira.

sv2

Skoda Vision X: A szenvedéllyel megalkotott tanulmány az automobilok hosszútávú fenntarthatóságát és agilitását helyezi a középpontba

A Vision X modellel a cseh autógyártó egy modern Crossover képében a SUV-modellcsaládjuk következő, harmadik modelljére is kitekintést enged. Vision X is továbbviszi a tradicionális cseh üvegművesek ihlette kristályszerű megoldásokat. Új a nagy érintőképernyős monitor, amely lehetővé teszi az új kezelési koncepciót az infotainment és a connectivity területén. Különösen innovatív a hibrid-hajtásrendszer: sűrített földgáz (CNG) üzemű négyhengeres turbófeltöltős motort kombinál elektromos hajtással, ez kedvező fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékeket tesz lehetővé.

Skoda Fabia: A kisautó kategória sikermodellje alaposan megújul

Számos újdonsággal mutatkozik be az alaposan átdolgozott Fabia. A felfrissített első és hátsó rész elegáns és dinamikusan modern külsőt kölcsönöz a kedvelt modellnek. Első alkalommal érhető el LED fényszórókkal és szintén LED hátsó lámpákkal. A belső térben új formájú a műszeregység és szintén újak az ülések. A vezetői segédrendszerek sora és a Simply Clever részletek is tovább bővülnek. A Fabia és a Fabia Combi meghajtásáról a jövőben pörgős, ugyanakkor takarékos benzinmotorok gondoskodnak. Négy erőforrás választható, 60 és 110 lóerő közötti teljesítménnyel.

Skoda Kodiaq L&K: A sikeres SUV-modell exkluzív csúcsváltozata

Egyedi forma és exkluzív szériafelszerelés jellemzi a Kodiaq L&K modellt. A nagy SUV csúcsváltozata 19 colos “Sirius” könnyűfém keréktárcsákat, teljes Led fényszórókat, krómozott lamellájú hűtőrácsot továbbá a modellre jellemző első és hátsó lökhárítót kapott. A beltérben bőrkárpitozás és az egyedi dekorelemek kölcsönöznek elegáns és stílusos hangulatot. A piaci bevezetésre a Skoda Kodiaq L&K motorválasztéka is megújul. Új a kínálatban az 1,5 literes TSI benzinmotor 150 lóerős, és a 2,0 literes TSI benzinmotor 190 lóerős teljesítménnyel.

Még nagyobb vezetési élmény a Superb és az Octavia RS modellekben

Genfben mutatkozik be a Superb modellhez egy új hajtásrendszer. A 2,0 literes TSI benzinmotor 272 lóerős teljesítményét egy ugyancsak új hétfokozatú kettős tengelykapcsolós váltó (DSG) közvetíti az útfelületre. A jövőben új extrafelszerelések is választhatók a Skoda Superb modellekhez, többek között a biztonsági szolgáltatásokkal kibővített KESSY (kulcs nélküli nyitási/zárási/indítási rendszer) és az Ambiente világítás, amelyet a választható menetprofil vezérel.

Az Octavia RS-nél Genfben mutatkozik be a választható Challenge Plus csomag, amely exkluzív külső és belső dizájnt és felszereltséget foglal magába. 2018 nyarától a 245 lovas teljesítményű sportos csúcsváltozat gondoskodik a dinamikus haladásról. A 0-100 kilométer/órás gyorsulást 6,7 másodperc alatt teljesíti. Az Octavia RS sportos ambícióit az elektronikusan szabályozott részlegesen önzáró differenciálzár (VAQ) is segíti.

A digitális műszeregység további Skoda modellek számára is elérhető

Az első alkalommal a Karoq kompakt SUV-modellben bemutatott digitális műszeregység mostantól az Octavia, a Superb és a Kodiaq számára is elérhetővé válik. A kijelző különböző egyéni beállításokat tesznek lehetővé, ehhez több elrendezés áll rendelkezésre. Az információk mérete és elhelyezése szabadon konfigurálható. A sebesség, motorfordulatszám, üzemanyagszint-jelző és a navigáció mellett lehetőség nyílik a hangrendszer, a telefon vagy a vezetői segédrendszerek kormány mögötti megjelenítésére is.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb