fbpx

Ford Transit Custom 2.0 EcoBlue TDCi teszt – méretes munkavégző

A Ford Transit neve ismerősen csenghet mindenki számára, hisz népszerű felmenőkkel rendelkezik, és nemzetközi szinteken is számos elismerést kapott már. Az 1992 óta létező „Van of The Year” díjátadón a Transit minden generációja az élbolyban végzett, ez idő alatt pedig már öt alkalommal választották az év haszongépjárművének. Most következő tesztünk főszereplője egy 6. generációs Transit Custom, azon belül is a legújabb, ráncfelvarrott változat.

Külsőre első ránézésre túl sok változás nem történt, viszont jobban megfigyelve a Transit elejét azért egész becsületesen átszabták, ebbe beletartozik többek között a lökhárító, a hűtőrács vagy a ködlámpák formája. A halogén projektoros fényszórók 30 km/óra alatti sebességnél aktiválódó kanyarvilágítással, valamint integrált LED nappali menetfénnyel rendelkeznek. Apró érdekesség, hogy erre a modellre felkerült egy kulcsnyilás a kilincs alá, ami ugyan egy kicsit rontja az összképet az aránylag jól vonalvezetett kasztnihoz mérten, de praktikussági okokból érthető a lépés. Az 1030 mm-es nyílású oldalsó tolóajtó szépen mozog a síneken, különösebben nagy energiát nem kell kifejteni a nyitásához-zárásához. A 90 és 180 fokban is nyitható kétszárnyú hátsó ajtó pedig nagyban megkönnyíti a ki és bepakolást.

Belső kialakításában természetesen a funkcionalizmus volt a vezető elv, ám a kellemes vonalvezetés itt is megmaradt. Jók az illesztések, az anyagminőség általánosságban rendben van, munkaeszközhöz hűen a strapabíróbb műanyag elemek dominálnak. Rengeteg tárolót kapunk, sok hely van az ajtóbelsőkben, a műszerfal tetején és a váltó alatt is, méretes a kesztyűtartó, és az utasülések alatt is találhatunk tárolórekeszeket. A multifunkciós bőr kormánykerék tapintása elsőrangú. Az ülések, kényelmesek ott támasztanak, ahol kell, elegendő fej és lábtér jutott a sofőrnek és az utasoknak is.

 

A Transithoz a kétliteres TDCi motort összesen három változatban lehet kapni, 105 Le (360 Nm), 130 Le (385 Nm) és 170 Le (405 Nm) utóbbi kettő kérhető az új SelectShift hatfokozatú automata váltóval. Tesztmodellünk erőforrása egy keresztirányú, 1995 köbcentis, 4 hengeres, 16 szelepes, 130 lóerős, ultramagas nyomású-befecskendezésű dízelmotor, mely 385 Nm maximális forgatónyomatékkal bír és egészen 160km/órás sebességig gyorsítja a közel 2 tonnás kabint. Ehhez a motorhoz egy 6 sebességes manuális váltó kapcsolódik, amely nagyon rövid úton jár, váltási sémája kifogástalan, a sebességi fokozatok áttétele kedvező fogyasztást produkál.

Étvágya városban a gyári érték közelében, 6,8-7,3 literre tehető, országúton sebességhatárolóval tartható a 6 liter alatti átlag, vegyesként 6,1 és 6,6 között alakulhat az üzemanyagfelhasználás. Bár a computer a tesztidőszak alatt 7.9 litert jelzett, hosszabb távon, számos egyéb külső (és belső) tényezőtől függ majd a fogyasztás.

Menettulajdonságáról elmondható, hogy a gyors gázreakció és a jól összehangolt váltó miatt gyakorlatilag nem lehet érezni rajta, hogy ez egy kisteherautó. A pedálelrendezése és a köztük lévő távolság jól megtervezett, komfortos. A szervokormánynak köszönhetően jól kanyarodik (erről árulkodik a 10,8 méteres fordulókör is), a futóműve üres állapotban egy kicsit kemény, de terhelésre ez az érzetünk megszűnik. A tetőcsomagtartó miatt nagyjából 90 km/órás sebesség felett a szélzaj erősen felerősödik.

Felszereltségből összesen 4 szint elérhető (Economy, Trend, Limited és Sport). Jelen tesztalanyunk a Trend szintet képviseli, amelybe beletartozik az ABS (Blokkolásgátló), APS (Parkolóradar elöl és hátul), ASR (Kipörgésgátló), EBA (Vészfékasszisztens), ESP (Elektronikus menetstabilizáló rendszer oldalszél stabilitással), HSA (Visszagurulásgátló), ROM (Borulásgátló), és az állítható sebességhatároló is. Külön extraként került bele a fűthető szélvédő és az elektromosan állítható, fűthető külső visszapillantó tükrök (integrált irányjelzőkkel), továbbá a tetőcsomagtartó rendszer, amely 130 kilogrammig terhelhető.

Jöhetnek a szigorú számok. A Transit Custom raktérfogata pontosan 6 köbméter, a hasznos terhelése 946 kg, az autó súlya 1941 kg, fékezett utánfutóként 2,5 tonnát tud vontatni, a hossza majdnem 5 méter (4972mm), szélessége 2272 mm, a magassága (alacsony tetővel) is közel 2 méter (1922mm) tengelytávja pedig 2933 mm.

Karosszériaváltozatokból nincs hiány, rendelhető zárt, három üléses áruszállítóként, (rövid és hosszabb tengelytávval, illetve alacsony és magastetővel) duplakabinos zárt hat üléses áruszállítóként, (rövidebb és hosszabb tengelytávval) kombi zárt (szintén hat üléses) áruszállítóként, (rövidebb és hosszabb tengelytávval, illetve alacsony és magastetővel), de kilenc személyes kombiként is kapható.

Alanyunk a három üléses zárt áruszállító (rövid tengelytávval és alacsonytetővel) kategóriájába tartozik. Jelenlegi piaci értéke kicsivel több, mint 7 millió forint, viszont a 9 személyes duplakabinos, erősebb motoros, automata váltós kivitelért már majdnem 11 millió forintot kérnek el. A használt áruszállítók között (facelift előttiek esetében is) még bőven lehet találni újszerű állapotú Transitokat is elég széles skálában 5,6 és 10,6 millió forint körül, motor/felszereltség/karosszériaváltozat függvényében.

Cikk : Lajos Zsolt
Képek │ Videó : Kathi Imre, Kocsis Gábor

ecotrex

Javasolt cikkek

Ez is érdekelhet
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb