fbpx

Európában az évfordulós Mustang Bullitt

A filmtörténet egyik leghíresebb autós jelenete majdnem 10 percen át tart a Warner Bros. “Bullitt”, magyarul San Francisco-i zsaru című filmjében, amikor Steve McQueen egy 1968-as Mustang GT kupéval üldöz két bérgyilkost San Francisco utcáin.

A legendás film bemutatójának 50. évfordulójára készült el a különleges Ford Mustang Bullitt, ami a Genfi Autószalonon lépett először az európai közönség elé. Az idén januárban Detroitban megrendezett Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításon debütált modell gyártása júniusban kezdődik meg az európai vásárlók számára.

A Mustang Bullittot a Ford 5,0 literes V8-asa hajtja, amit nyitott szívórendszerrel és szívócsonkkal, 87 mm-es fojtószelepházakkal és a Shelby Mustang GT350 modellből származó hajtáslánc-vezérlő modullal egészítettek ki a mérnökök, s így a motor várhatóan 464 lóerőnyi teljesítményt és 529 Nm forgatónyomatékot ad majd le. A Shadow Black vagy klasszikus Dark Highland Green fényezésekkel megrendelhető Mustang Bullitt 19 colos, Torq Thrust stílusú keréktárcsákon gördül, amelyek mögött vörösre festett Brembo féknyergek láthatók, a kör alakú tanksapkát pedig ugyanolyan logó díszíti, mint a mozifilmben.

Az utastér meghatározó elemei a 12 colos, digitális LCD műszeregység és a Recaro sportülések. Az ülések, a középkonzol és a műszerfal-panel burkolatának varrásai ugyanolyan színűek, mint a karosszéria fényezése, és a műszerfal utasoldali részén a szokásos Mustang-embléma helyett a Bullitt változatba egy egyedi sorszámozással ellátott plakett kerül. Az új modell fehér biliárdgolyó-váltógombja is stílusos főhajtás az eredeti autó emléke előtt.

A Mustang Bullittban alapfelszereltségként jelenik meg a Ford új fordulatszám-szabályozó technológiája, ami a simább visszakapcsolások mellett az erőteljes 5,0 literes V8-as “felhördülését” is biztosítja. A szabályozó a motor elektronikus vezérlésének segítségével rövid gázfröccsöt ad, amikor a vezető visszakapcsol, hozzáigazítva ezzel az erőforrás fordulatszámát a kiválasztott sebességfokozathoz.

Az új Mustang Bullitt európai bemutatóját Steve McQueen két unokája, Chase és Madison, valamint édesapjuk, Chad McQueen is támogatja, akik leforgatták saját autós üldözési jelenetüket a Genfet körülölelő Svájci Alpok szerpentinjein – vagyis pontosan ott, ahol a “Bullitt” című film híres száguldását felvették.

“Otthon körülvesznek minket azok az emléktárgyak, amelyek nagyapánk szereplését idézik fel a Bullittban, és meg sem tudnám számolni, hányszor láttuk már a filmet, úgyhogy kifejezetten felemelő élmény számunkra, hogy mi is részesei lehetünk a harmadik generációs Mustang Bullitt európai bemutatkozásának,” nyilatkozta Chase McQueen.

“Chad, az apánk Fordokkal tanított minket vezetni Kalifornia tengerparti útjain, ezért lelkesítő volt most együtt forgatni vele – és persze az új autóval. De az is csodálatos érzés volt, hogy a Ford és a Steve McQueen alapítvány közös árverésén az első új Mustang Bullitt VIN 001 300.000 dollárért kelt el, amit jótékony célra ajánlottak fel” tette hozzá Madison McQueen.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb