Autó Triplex Kft.

Celicával az élet – évforduló

Két éve már, hogy boldogítjuk egymást életem autójával, kavarognak a fejemben a gondolatok, vajon mit is lehetne írni erről az időszakról, hogyan is tudnám összefoglalni egy blogbejegyzésben mindazt, ami érdekes lehet az évfordulót illetően. Őszintén szólva soha nem voltam kitartó blogger, így hát ez a (mostanival együtt számított) 18 bejegyzés bizony erős rekord részemről. Visszaolvasva jókat mosolygok a közösen átélt történeteken, kincstári optimizmusomon, és örömmel tapasztalom, hogy az autóm és köztem lévő kötelék nemhogy gyengült, hanem inkább erősödött.

Hónapokkal az adásvételi szerződés aláfirkantása után fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy blogolásra adom a fejemet, akkor, még viszonylag frissen kezdtem el lejegyezni a történeteket. Másképp hogyan is tudnám fejben tartani a közös kalandokat? Persze vannak olyan pillanatok, melyek beleégtek a memóriámba. Ezeknek az emlékképeknek egy részét meg is örökítettem, ilyen volt az első, közel 380 kilométeres utunk Szombathelyről, hóban vergődve, lyukas kipufogóval, egy semmit nem alvós éjszaka után.

Celica

Vagy a Mátrában eltöltött, kirándulgatós hétvége, ahol kiélhettem szerpentinvadászós vágyaimat, és ahol a természet oly csodás háttérképeket biztosított a Toyotámnak. De örök élmény marad az őszi autós találkozó is, ahol a másik bukólámpás kedvencem, egy Pontiac Trans Am volt a szomszédom.

Celica

Celica

Aztán ott van az is, hogy a Celica megtanított engem egy nagyon fontos dologra: ne törekedjünk folyton a tökéletességre, ne másnak szóljon az örömünk, hanem saját magunknak. Aki idős autót birtokol, annak el kell fogadnia minden egyes harapást, melyet az idő vasfoga ejt szeretett járgányán. Nem muszáj beletörődni, de el kell fogadni, mint ahogy azt is, hogy bármennyire is küzdünk, nem fog olyan lenni, mint 27 évvel ezelőtt a poszteren. Azért nem, mert sokkal jobb lesz, mint amit akkor el tudtunk képzelni. Amikor az áhított kocsi a hátsód alatt van, amikor oda mész vele, ahova csak akarsz, amikor boldogan nézel végig rajta, valójában azokban a pillanatokban vagy igazán elégedett, és nem akkor, mikor egy porszem/karc/apróbb hiba sincs rajta, cserébe viszont csak egy kiállításon láthatod.

Celica

Hol is hagytuk abba? Megvan, valahol ott, hogy rázártam a súlyos vaskaput a Celicára, méghozzá azért, hogy tél tábornok ne tudja olyan könnyen megtámadni. Nos, ez a szürke, hideg, undok időszak remélhetőleg hamarosan a végéhez ér. Az elmúlt hónapokban előfordult, hogy minden ok nélkül bementem megnézni az autót, vagy éppen kihoztam „láthatásra”, mert bizony baromira hiányzott a jelenléte a mindennapjaimból. Egy percig nem gondoltam arra, hogy meg kéne tőle válnom, sőt, nagyon örülök, hogy jó helye van neki, de rettentően várom már a száraz, tavaszi napokat, mikor végre együtt krúzolhatunk. Ez az égető türelmetlenség emésztett akkor is, mikor eldöntöttem, hogy lesz egy Celicám, és most tapasztalom igazán, hogy az érzés semmit nem veszített az erejéből. Addig jó, míg ez így van!

Címkék

Kapcsolódó tartalmak

Ez is érdekelhet

Close