Autó Triplex Kft.

BMW-Glas 3000 V8 – egyetlen

Nem érzelmi túlkapás miatt kapta ezt a címet a cikk, pusztán egy tényt közöltem vele, hiszen tényleg ez az egyetlen darab létezik ebből a különleges BMW-Glas prototípusból. Így aztán nem is csoda, hogy a jövőre félévszázados modell mögött kalandos és egyedülálló élettörténet rejtőzik.

bmw2

1966-ot írunk, a BMW felvásárolja az 1895-ben alapított Glas-t, mely többek között ismert lehet az aprócska mikroautóról, a Goggomobil-ról, de a sportos Glas GT-ről is (mely gyártásának utolsó évében már a BMW nevét és jegyeit hordozta magán). A teljes egybeolvadás előtti kezdeti időszakban még a Glas modelljei is részesei voltak a BMW palettájának, és további együttműködések is szerepeltek a tervek között, ennek kézzelfogható eredménye lett a „vesékkel” ellátott 3000 V8 is. Nem akárki vette szárnyai alá az elképzeléseket, hiszen olaszhon egyik legendás formatervezője, Pietro Frua jóvoltából léphetett ki a valóságba a prototípus.

1967-ben aztán a nagyközönségnek is megmutatták a BMW-Glas-t, először a Frankfurti Autószalonon, majd a párizsi mustrán is, a látogatók és a kritikusok is érdeklődve fogadták a típust, megítélése pedig elegendő indokot adott arra, hogy a BMW elgondolkodjon a sorozatgyártáson. Ami aztán végül nem valósult meg, mivel a bajor gyártó a 3.0 CS felé fordította minden figyelmét – még véletlenül sem mondanám, hogy rossz döntés volt, bár azért egy kis szeletet megérdemelt volna a Frua-féle varázslat is.

glas1

Így történt, hogy az 1968 májusáig gyártott 3000 V8-ból mindössze 389 példány készült, a márkanév és a logó már mutatta a BMW jelenlétét, ám a jellegzetes vonások – mint például a már említett vesék – hiányoztak. A 160 lovas, 3 literes V8-assal, négygangos váltóval és tárcsafékekkel ellátott különc darabot 1969-ben még elvitték a Barcelonába, ahol vörös fényezéssel állították ki. A következő évtizedekben is Spanyolországban állomásozott a BMW-Glas, értő és vigyázó kezek között, éppen ezért nagyszerű „egészségnek” örvendett akkor is, amikor tavaly egy árverezés céljából Olaszországba került.

Azt azért nem lehet mondani, hogy hozzá sem nyúltak, hiszen a belterét is felújították, illetve visszakapta az eredeti színét, de az alábbi videó magáért beszél!

Bense Róbert


Címkék

Kapcsolódó tartalmak