fbpx

Barcelonában debütál az Ateca FR

Az Ateca sorozat legújabb tagja a Barcelonai Nemzetközi Autószalonon mutatkozik be. A spanyol márka töretlenül folytatja történetének legnagyszabásúbb termékoffenzíváját, amelynek keretében mutatkozott be maga az Ateca sorozat, a felfrissített Leon és Ibiza, illetve érkezik rövidesen – az év második felében – az új Arona kompakt SUV-modell.

Ateca

Az FR változat az Ateca jelenlegi kínálatát egészíti ki, amelyet a Reference, a Style és az XCellence felszereltségi szint alkot, s utóbbival azonos szinten, ám még több dinamikával és sportossággal érkezik. Piaci bevezetése óta a SEAT több mint 40 ezer példányt értékesített világszerte Ateca modelljéből, amely a Leon, az Alhambra és az Ibiza sikere mellett nagyban hozzájárult a SEAT 2016 folyamán elért 143 millió eurónyi működési nyereségéhez. E mutató az eddigi legmagasabb a vállalat történetében és sorozatban immár negyedik éve növekvő eladások mellett sikerült elérni.

Az Ateca FR külső megjelenésében egyebek mellett elöl és hátul feltűnő FR-logójában tér el az XCellence felszereltségtől, de fekete tetősínjei és ablakkeretei is további megkülönböztető jegyként szolgálnak. Közelebbről megvizsgálva elejét, egyéni kialakítású, fényes fekete hűtőrácsa, valamint alul is a karosszéria színére fényezett FR-lökhárítója tűnik fel. LED-technikájú ködfényszórói szintén FR-specifikus kialakításúak.

Ateca

Mindezeken túl, az FR kivitelt oldalnézetében az extraként rendelhető 19 col peremátmérőjű és 245/40 R 19 méretű gumiabroncsokkal szerelt könnyűfém keréktárcsái, a karosszéria színére fényezett kerékjáratai és küszöbborítása különbözteti meg. Utóbbin mindkét ajtó hosszában, alumínium díszléc húzódik. A hátsó szélvédőt tetszetős fekete légterelők szegélyezik, illetve a csomagtérajtó légterelő pereme, amely a karosszéria színét kapja.

A hátsó lökhárító szintén kimondottan az FR számára készült, s ugyancsak a karosszéria színére fényezve jelenik meg. Az utastérbe pillantva, az első ajtók kinyitásakor mindjárt az FR-logóval ellátott, alumínium küszöbborítások fogadnak. E logó tűnik fel a bőrbevonatú és fényes fekete berakásokkal díszített multifunkciós sportkormányon is. Az itt eleve az alapkivitelhez tartozó sportülések alcantara kárpitozásúak, de igény szerint bőr is választható. A pedálok alumíniumborítást kapnak.

Ateca

A szintén alcantara vagy bőrbevonatú kormánykerék és ülések, illetve a sebességváltókar-gomb vörös kontrasztárnyalatú díszvarrásai még sportosabb karaktert kölcsönöznek a SEAT Ateca FR számára. Mindemellett elegáns fekete részletek gondoskodnak az igényes hangulatról az utastérben, például a mennyezetkárpit és az exkluzív FR-kialakítású ajtókárpitok formájában. Az Ateca piaci bevezetését követően legsportosabb változata a legfejlettebb vezetői segédrendszerek és connectivity-technikák kínálatával szolgál.

Az új, 190 lóerős 2.0 TSI motor szintén megjelenik az Ateca palettáján. Az FR kivitel motorválasztékában 150 és 190 lóerő között az Euro 6 kipufogógáz-szabvány előírásait egyaránt teljesítő dízel és benzines erőforrások szerepelnek, manuális és DSG sebességváltókkal, illetve opcióként összkerékhajtással. A DCC és a progresszív kormányzás technikája ugyancsak rendelkezésre áll.

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb