fbpx

Audi TT 3. generáció

Idén, a Genfi Autószalonon mutatkozott be a „győri” Audi TT, melyet ősztől már az utakon is láthatunk. A szigorú, ámde megnyerő külső innovatív belsőt takar, ember legyen a talpán, aki nem érez birtoklási vágyat az új TT láttán.

keith-jones-petroleum-vitae-blog-geneva-motor-show-2014-new-audi-tt

Immár 16 éve annak, hogy az Audi sportkupéjának első generációja hódító körútra indult, akkoriban még gömbölyű, kölyökkutya-ábrázattal próbálták egyedivé tenni az autót, ami sikerült is, hiszen a sivár kinézetű járművek között üdítő hatású volt a mára legendássá vált forma. A második széria még megőrzött valamit kedvességéből, azonban a divat az autóipart sem kímélte, ennek következményeképp az MkIII már igazi rosszfiú lett, gyermeki maszkját levetve igazi lázadó kamasszá vált.

A motorháztető alatt is változott a felállás, a 2000 köbcentis TDI motor 184 lóerejével 235 km/órás sebességig képes repíteni gazdáját, ám aki ennél is többre vágyik, annak a TFSI turbómotor, és a TTS az ajánlott konstrukció, a 230, valamint 310 lóerős erőforrások már combosabb élményt biztosítanak. A hatfokozatú manuális sebességváltó mellett automataváltóval is megvásárolható lesz az új TT, amelynek fogyasztása is dicséretet érdemel, a TDI mindössze 4,5 litert eszik százon, de a TFSI is beéri 7 liter környéki üzemanyaggal.

Egészen futurisztikus újdonságokkal is előrukkoltak a tervezők a TT esetében (is), a hibrid (acél/alumínium) karosszériával 50 kilogrammot sikerült csökkenteni az autó súlyán, de említésre méltó a Matrix-LED fényszóró is, amely navigáció alapján dolgozik, és a szembeforgalom, valamint a kanyarok függvényében működteti az éppen szükséges ledeket. Impozáns látványt nyújt a hátsó légterelő is, amely 120 km/órás sebesség felett automatikusan kiemelkedik. Belülről is sokat változott a kupé, bár a hátsó ülések továbbra is csak dísznek vannak, a csomagtér növekedett, a 305 liter az autó paramétereit figyelembe véve nagyon szép adat. Ha ez még nem lenne elég, a TT okosodott is, méghozzá nem is keveset, olyan extrákat kapott, mint a táblafelismerő-rendszer, vagy a más típusoknál már bevált sávtartási segéd. A műszerfal digitális kialakítást kapott, a 12.3 colos képernyőre akár a navigáció által mutatott utcaképet is rá lehet varázsolni, persze emellett alapvető feladatait is képes ellátni.

2015-Audi-TT-Official-8

De minderre még jó pár hónapot várni kell, ugyanis az új széria értékesítése még várat magára, mint ahogy a roadster is, amely idén már nem is kerül a szalonokba. A győri gyár miatt egyébként elsőbbséget élvez a magyar piac, hazánk valószínűleg az első országok között lesz, ahol hozzá lehet majd jutni az új TT-hez.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb