fbpx

Audi A3 teszt – takarékos négykarikás

Audiban nem nagyon lehet csalódni, így volt ez most is, egy A3 Attraction DPF Sportot próbálhattunk ki, amely közel hatéves kora ellenére még mindig kifejezetten mutatós, praktikussága mellett pedig már csak a megbízhatósága figyelemreméltóbb.

au2

A minimalista járműveké a jelen, ezt bizonyítja az A3 is, amely kívül-belül sallangmentesen, precízen teszi a dolgát, anélkül, hogy a vezetőnek bármi miatt is aggódnia kellene. A márka presztízsértékével ellentétben semmi hivalkodó nincs az autóban, de mégsem lehet rá azt mondani, hogy unalmas. Kívülről nézve az orra igazán tekintélyt parancsoló, picit morcos, a „sport” megjelölés leginkább a külsőségekben tetten érhető.

A 2009-ben bevezetett erőforrásokkal ugyan dinamikusabbak és takarékosabbak lettek az A3-asok, viszont az 1.6-os, 105 lovas dízel még így sem egy erőművész, a 0-100-as gyorsuláshoz 11.4 másodpercre van szüksége, a végsebesség 190 km/óra. A fogyasztás azonban parádés, vegyesen 5 liter környékén fogyaszt csupán, károsanyag kibocsátása is barátságos adatokat produkált a hivatalos jelentések szerint. A manuális, 5 sebességes váltó tökéletesen kapcsol, az A3 kanyardinamikája pedig kiemelkedő, meglepő lendülettel veszi a kanyarokat, mindeközben teljesen stabil marad az autó.

IMG_8353

Az Audiba behuppanva egyből feltűnik, hogy mennyire sofőrbarát a kezelőszervek elrendezése, szinte körülveszi az embert a konzol. Ami még határozottan jellemző erre a kivitelre, hogy sokkal kényelmesebben használható, mint háromajtós verziója, melyből kész kín a kikászálódás egy megtermettebb ember számára. A 186.000 kilométer ellenére egyáltalán nincs lelakva a beltér, a helykínálat pedig hátul is elfogadható. Ha már a belső méretekről beszélünk, ne hagyjuk ki a 350 literes csomagteret se, amely egyébként jóval nagyobb hatást kelt, lévén elég magasan van a kalaptartó. A felszereltség része a multifunkciós kormány, az ülésfűtés, a tolatóradar, a sport ülés/bőrkormány, valamint a start-stop rendszer, és az ABS/ESP is. Ne feledjük, 2009 végén gurult le a gyártósorról, ahhoz képest ez több, mint tisztességes lista.

Mindent egybevetve az A3 nagyon kellemes és használható autó, manapság 2.5 millió forint környékén már hozzá lehet jutni egy hasonló állapotban lévő darabhoz, és egész biztos, hogy a megbízhatóság és a minőség még hosszú-hosszú évekig jellemző lesz ezekre a típusokra.

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

Ez is érdekelhet
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb