Audi 80 1.9 TDI teszt – négykarikás időkapszula

2019. január 18.

4 403

1991-et írunk. Ekkor mutatták be a negyedik generációs Audi 80-at, és bár az elődeihez képest a B4 hiába szerepelt gyengébben az eladási adataival, (közel 1,1 millió példány készült belőle 1991-1996 között) még így is közkedveltté vált a kategóriájában. A 80-asok családjából a negyedik széria volt az első próbálkozás, amivel az Audi igyekezett felzárkózni és beilleszkedni a közepes méretű luxusautók piacára a Mercedes és a BMW mellé. Ez a gondolatmenet sikeresnek bizonyult, legfőképpen az európai piacokon. Mai tesztünk főszereplője a gyártás végéről származó 1994-es modell, mely jó pár évet és még több kilométert letagadhatna a korából.

Formavilága az előzőekhez képest nem változott számottevően. Megmaradt annál a kockaformánál, ami szemmel láthatóan jól áll neki. A hűtőrács egybeépült a motorháztetővel és jobban kiemelkedett a karosszéria vonalából, mint az előd B3 esetében. Illetve a hátsó lámpatest kevésbé elegáns narancssárga buráját pirosa cserélték és a méretét is lefaragták. 24 éves kora ellenére a rozsda sehol nem jelentkezik, ez nem is meglepő, hiszen az előd B3-as Audi 80 kapott kategóriájában először galvanizált karosszériát a fokozott korrózióvédelem jegyében, amelyet aztán a B4-es generáció is örökölt. Azon példányokra, amik megúszták a töréseket, még manapság sem jellemző a rozsda.

Az autó műszerfala puha, szivacsos műbőr, amely nincs kirepedezve, az ülések és a tetőkárpit is kifogástalan állapotban van. Tipikus Audi-jellegzetesség a „keretes” fejtámla, stílusos részlet. A kézifék markolata is egészséges tudott maradni a hosszú pályafutása alatt, a váltószoknya viszont már cserélve volt. Minimális kopások fedezhetőek fel az ajtóknál, de ezen kívül nagyon egyben van a beltér, főleg a negyedszázados múltját és a futásteljesítményét tekintve.

Felszereltségét tekintve említésre szorul az ABS (Blokkolásgátló), a manuális klíma, az első elektromos ablakok, a vezetőoldali légzsák, az elektromos napfénytető, a négy tárcsafék és az elektromosan fűtött oldalsó tükrök. Minden működik, ahogy kell, bár a műszerfalon az ABS visszajelzője néha bejelzett, de itt is mindössze érintkezési hibáról van szó.

Az autó tengelytávja picit több mint 2,6 méter, a teljes hossza majdnem 4,5 méter, a csomagtartó űrtartalma alaphelyzetben 425 liter, amit egészen 1200 literesre lehet bővíteni a hátsó ülések lehajtásával. Az elöl utazó személyeknek elegendő fej és lábtér áll rendelkezésre, azonban hátul már picit kényelmetlen lehet egy hosszabb út.

Motorpalettája igen széleskörű volt a maga idejében, összesen tízféle benzin és két dízelmotorból lehetett választani (fontos megemlíteni az RS2 Avant 5 hengeres, 2,2 literes, 315 lóerős erőforrását, ami az overboost funkciójának köszönhetően 380 Nm-es nyomatékot produkált egy rövid ideig). A leggyengébb benzines erőforrás az 1,6-os 101 lóerős, a legerősebb társa a zárójelben említett 20 szelepes blokk. Dízelből az 1,9-es TD 75 lóval a „csúcs” pedig a szintén 1,9-es, közvetlen befecskendezésű TDI.

A tesztautónk erőforrása pontosan ez utóbbi, az 1891 köbcentis, hosszirányú dízelmotor 90 lóerővel és 182 Nm maximális forgatónyomatékkal rendelkezik, melyet a turbónak köszönhetően 2300-tól egészen 4000-es tartományig képes leadni. Az 5 sebességes manuális váltó útja hosszú, van némi holtjátéka is, de a váltási sémája pontos. A 0-100-as sprintet 14,1 másodperc alatt éri el, a végsebessége 174 km/óra. Tény, hogy ezek az adatok nem túl acélosak, viszont a motor javára szól, hogy lomhaság kicsit sem érződik rajta menet közben, erőlködés nélkül mozgatja a közel 1,3 tonnás kocsiszekrényt, nagyon csekély üzemanyag felhasználás mellett. Ráadásul a remek hangszigetelésnek köszönhetően magasabb tempónál (pl. sztrádán) is elfogadható a szélzaj.

Fogyasztásáról elmondható, hogy igen kedvező számokat határoztak meg a gyárban a városi 6,2 és 5,2 literes vegyes adatokkal. A valóság nem is áll tőle annyira messze, hiszen tartható az 5,5-6 literes átlag városban, viszont vegyes fogyasztásként nem ritka a 6 liter fölötti üzemanyag-felhasználás sem.

Alanyunk jelenleg harmadik magyarországi tulajdonosánál van, összesen 435.608 kilométert tett meg az elmúlt (lassan) 25 éves pályafutása alatt, ez idő alatt a kötelező karbantartási feladatok mellett fel lett újítva a kormánymű és a komplett futómű is, ezen kívül a motortartó bakok voltak cserélve. Ekkora futásteljesítményű autónál már felmerül a kérdés, hogy mégis hogyan viselkedik az utakon? Egyszerű a válasz: remekül! A hidraulikus szervokormánynak és a fogasléces kormányműnek köszönhetően könnyen az úton lehet tartani, a futómű egy kicsit lágy, kényelmes, ugyanakkor pont emiatt nagyobb sebességnél lehet érezni az úthibákat. A fékútja hosszúnak érződik, de az átlagtól semennyivel nem rosszabb a hatékonysága.

Fenntarthatósága átlagosnak mondható, a mai napig lehet találni olcsó és drága utángyártott alkatrészeket egyaránt, de bontókban is nagy eséllyel be lehet szerezni a szükséges alkatrészeket, karosszériaelemeket, egyéb apróbb kiegészítőket.

Napjainkban a használtautó piacon 150 ezer forinttól egészen 1,5 millió forintig terjed a 80-as ezen generációjának árskálája. Korukból adódóan már szinte mindegyik példány minimum egy Föld-Hold távolságot megtett. Gyűjtői darabokért talán a német piacon érdemes szétnézni, az igazán megkímélteknek viszont el is kérik az árát. Ha őszinték akarunk lenni, ezen Audik nem is feltétlenül azért születtek, hogy „eltegyék” őket, használati értékük mit sem kopott az elmúlt évtizedek alatt, így nem meglepő, hogy még mostanság is találkozhatunk velük az utakon.

Cikk : Lajos Zsolt
Képek | Videó : Kathi Imre,Kocsis Gábor