fbpx

Alfa Romeo 4C Spider – nyers erő

Néhány hónapja, a Detroiti Autószalonon leplezték le a már korábban is sokakban kíváncsiságot ébresztő 4C Spidert, amely lényegében az Alfa Romeo 33 Stradale reinkarnációja. Az apró, könnyű és pokolian gyors olasz sportautó nyártól már Európában is elérhető lesz.

A 4C koncepciója már 2011-ben megjelent, mint utólag kiderült, a tanulmányautó szinte szériaérett volt, ám további két évet kellett várni, mire végre a piacra került a sportos Alfa. Ezek után a szokásos módon követték egymást az események, az olasz gyártó természetesen igyekezett minél nagyobb csinnadrattát csapni az új modell körül, ennek köszönhető, hogy a targa-változat januári bemutatója is nagy médiaérdeklődést kapott.

A 4C Spider azonban megérdemli a reflektorfényt, még akkor is, ha a laikus szemek szerint csak annyi történt, hogy lekapták a tetejét (lényegében ez igaz is, de azért még pár ponton történtek változtatások). Azért gyorsan hozzátennénk, hogy ez az autó akár targa, akár nem, kifinomult formával és figyelemreméltó teljesítménnyel rendelkezik. Hogy mégis milyen apróbb ráncfelvarráson esett át a 4C?

GAZ_322869155dfe45c799252367fb3f4792

A levehető tető az alapmodell esetében vászon, azonban karbonszálas kivitel is rendelhető. A Spider tíz kilogrammal nehezebb (905 kg), mint a kupé, így teljesítmény szempontjából észrevehető különbségek nem lesznek. Ha jobban szemügyre vesszük a targa-változatot, feltűnik, hogy a hátsó sárvédőknél egy-egy légbeömlőt is kapott a Spider, de az első lámpák kialakításán is változtattak – ezeket korábban érte bőven kritika -, a hátsók pedig LED-technológiával lettek ellátva.  Belül szintén megmaradt az egyszerű, de mégsem spártai, tökéletesen sportos kialakítás. A letisztult belső tér a sportkormánnyal és a nem tolakodó méretű, ám annál hasznosabb üléssorral válik teljessé, felesleges csicsák nincsenek, biztonsági extrák és egy-két elektromos kütyü azért akad (klíma, elektronikus műszerfal).

0_124009_c963489d_XL

A 4C Spider igazi élményét azonban az 1750 köbcentis, 237 lóerős, négyhengeres motor adja (csakúgy, mint a kupéban). 4.1 másodperc szükséges a százas tempó eléréséig, végsebessége 260 km/óra körül alakul. A kormánymű, valamint a kanyarokban történő viselkedés is a modell erősségei közé tartozik, a turbómotor viszont nem kisasszonykodik, kissé nyers a modora, viszont pont ettől lesz Alfa, egyszerre igényes és szép, valamint durva és mogorva.

Bense Róbert

Használt vagy új autóra kérjen ajánlatot az autotveszek.hu weboldalon!

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb