fbpx

Acura Precision – óriáskupé

Megszaladt a kezük az Acura tanulmányát tervező szakembereknek, hiszen a Detroitban bemutatott Precision egy igazi hajó lett, és bár valószínűleg ilyen formában soha nem kerül szériagyártásba, egyvalamit mégis elért: felkeltette a figyelmet.

acura1

Ez pedig egy tanulmányautó esetében – a technológiai újítások demonstrálása mellett – a legtöbb, amit elérhet. Az NSX gyártója már korábban bejelentette, hogy egy új koncepcióval készül az Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításra, azt azonban kevesen gondolták, hogy ilyen szépen ellopja a show-t a négyajtós kupé. A Precision különleges jövőképet mutat, ugyanis a költséghatékony kisautók korában elég furcsa látvány egy 5.18 méter hosszú jármű, amely egyébként mindössze 132 cm magas (tengelytávja 310 centiméter). Persze gyorsan jegyezzük meg, hogy ennek a műfajnak is vannak még bőven képviselői a piacon, ezt a Los Angeles-i tervezőstúdióban is nagyon jól tudják. Mindenesetre a Precision – még ha kissé elnagyoltan is – megmutatta, hogy az Acura milyen formatervekkel készül az elkövetkezendő évekre, kérdés, hogy a jövőben mi marad meg ebből az enyhén Mazdás beütésű dizájnból.

Kétségkívül a „Diamond Pentagon” fantázianevet viselő, V-alakú hűtőrács és a pengevékony LED-es fényszórók teszik igazán karakteressé a tanulmányautót, ám a hátulját is érdemes szemrevételezni, szintén szűkre szabott lámpatestek, viszont meglepően széles kipufogók jellemzik. A 22 colos felnik pedig még inkább „összefogják” a hatalmas, sportos Acurát.

acura2

Ilyen külső mellett persze a beltér sem maradhatott unalmas, természetesen minden jól mutató és hangzatos jövőautó-extrát megkapott a Precision. Óriási hajlított kijelző, head-up display, különböző személyre szabható paraméterek, de a sportos vonalat erősítve kormányváltóval is ellátták a koncepciót. Melynek egyébként sajnos van egy nagy hiányossága, mégpedig a motor. Mert az még nem került a motorháztető alá, nyilván ennek a modellnek nem is az erőforrás bemutatása volt a célja, arról nem is beszélve, hogy a méretét és a kialakítását figyelembe véve kérdéses, hogy milyen teljesítményre lenne képes, és mennyire tűnne használhatónak. Azonban a leendő dizájnnyelvet korrektül vázolta az Acura, nagy kérdés, hogy mindebből mi, és mikor fog megvalósulni.

Bense Róbert

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb