Autó Triplex Kft.

A Peugeot 3008 lett az Év Autója

A hagyományokhoz hűen ezúttal is a Genfi Autószalon megnyitójának előestéjén jelentették be az idei Év Autója-díj első helyezettjét, mely az alaposan újragondolt, szabadidő-járművé alakított Peugeot 3008 lett. Az 22 nemzet tagjai közül delegált, 58 szakújságíróból álló zsűrinek nem lehetett könnyű dolga, ugyanis a harmincas mezőnyből a döntőbe került hét modell között szerepelt többek között az Alfa Romeo Giulia, a Volvo S90/V90 és a Toyota C-HR is.

az Év Autója

A Sochaux-ban készülő, második generációs 3008 néhány hónap alatt hatalmas népszerűségre tett szert, napjainkra már közel 100.000 előrendelést regisztráltak a Peugeot SUV-jára, ez a szám néhány héttel ezelőtt mindössze 70.000 körül járt a Fábián Kft. jelentése szerint. A francia márka a 308 három évvel ezelőtti győzelmét követően ismét esélyesként indult a döntőben, és bár sokan az Alfa Romeo nagy visszatéréseként aposztrofált Giuliát várták a befutó helyre, a szavazáson mintegy 23 ponttal alulmaradt a 3008-cal szemben. Mögötte már jóval nagyobb volt a leszakadása a Mercedes-Benz E-osztálynak, mely 196 ponttal a harmadik helyen zárt. A negyedik pozícióra a Volvo V90/S90 „gurult be”, a Citroën C3 pedig megcsípte az ötödik helyezést, egy ponttal megelőzve a Toyota C-HR-t. A sort a Nissan Micra zárta 135 ponttal.

az Év Autója

Jean-Philippe Imparato, a Peugeot márka-igazgatója az alábbi szavakkal üdvözölte a győzelmet: „Hatalmas örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy az új Peugeot 3008-nak sikerült elnyernie a 2017- es Év Autója címet. Ez az elismerés a márka és az egész PSA-csoport öt éve megkezdett, kitartó munkájára tette fel a koronát.”

A 3008 diadalával a Peugeot ötödik alkalommal nyerte el az 1964-ben alapított Car of the Year díjat, SUV-nak pedig először sikerült az első helyen végeznie. A márka modelljei közül 1969-ben az 504, 1988-ban a 405, 2002-ben a 307, 2014-ben a 308, végzett a legelőkelőbb pozícióban.

A hivatalos végeredmény (a linkre kattintva az általunk közölt videó/írott tesztekre navigálhattok):

  1. Peugeot 3008 (319 pont)
  2. Alfa Romeo Giulia (296 pont)
  3. Mercedes-Benz E-osztály (197 pont)
  4. Volvo S90/V90 (172 pont)
  5. Citroën C3 (166 pont)
  6. Toyota C-HR (165 pont)
  7. Nissan Micra (135 pont)

Bense Róbert

Címkék

Kapcsolódó tartalmak