fbpx

„… a Laci papának is ilyenje volt…” –hangulatjelentés az Oldtimerek hétvégéjéről

1

A magyar oldtimer-kiállítások jellegzetessége, hogy a nyugati és keleti modellek egyaránt nagy számban képviseltetik magukat, a széles típusválaszték pedig nem hagyja lankadni az órák óta szemlélődő figyelmet sem. A Vasúttörténeti Parkban megrendezett Oldtimerek hétvégéje kitűnő példa arra, hogy hazánkban is lehet – és érdemes – színvonalas, egész családnak élményt nyújtó autós eseményt tartani.

2

A Vasúttörténeti Parkot célozta meg a hétvégén minden veterán-szerelmes, hiszen itt gyűltek össze az ország legszebb oldtimer autói és motorkerékpárjai. Már az udvaron egy amerikai hodály-armada fogadott minket kiegészítve néhány német klasszikussal.

3

A csarnokba érve a 20. század motorizációs történelme tárult elénk. A világháborúk utáni fejlődés nyomon követhető a motorkerékpárokon és a négykerekűeken is.

4

A keleti blokk autós csodái és több tucat magyar motorkerékpár egy kissé elkülönített területen kapott helyett. Itt hangzott el a címben is említett mondat, ami talán legjobban leírja a kiállítás hangulatát. Az apukák, nagypapák mesélték az ifjú generációnak, hogy bezzeg anno ők is ilyen autóval, motorral utaztak, és hajj de jó is volt akkor. Persze nem minden esetben a kényelemnek szól a dicséret, inkább a fiatalságra való nosztalgikus emlékezés szépíti meg a járművel közös élmény.

5

5-2

A Vasúttörténeti Park kiváló helyszín volt ahhoz, hogy az egész család jól érezze magát. A mozdonyok monumentális látványa a kisgyerekek figyelmét is lekötötte, de ennél is sikeresebb volt a működő gőzmozdony. A helyszín pikantériáját adják a terem sarkaiban megbúvó, gépész szívet melengető, méltatlanul elfeledett Jendrassik-motorok.

6

7

Vasárnap még látogatható a kiállítás, aki még nem volt, ne habozzon kimenni, mert akár egész nap is eltölthető anélkül, hogy bárki is unatkozna. Kedvcsinálónak fussák át képgalériánkat.

 

Őri Péter

(járműtechnikához kapcsolódó szakmai cikkek a megújult Autótechnika folyóiratban, illetve a http://autotechnika.hu oldalon olvashatóak!)

ecotrex

Javasolt cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb