Autó Triplex Kft.

A Kia Stinger hazai bemutatóján jártunk

Pénteken a Boscolo Budapest Hotelbe volt hivatalos a Tesztelők.hu csapata, a szerencsés képviselő pedig én lettem, így részt vehettem a Kia eddigi pályafutása során talán legizgalmasabb modelljének a magyarországi bemutatóján. Kia Stinger, így hívják a koreai fenevadat, mely szinte a semmiből előugorva, váratlanul rúgta be a private club ajtaját, melyben épp az aktuális 3-as, illetve 4-es BMW, az Audi A4/5 és a Mercedes C mulattak.

Kia Stinger

Manapság ritkán vállalnak be igazán tökös, kínálattól elrugaszkodó, nagy újdonságerejű modelleket a gyártók, a Kia azonban most pontosan ezt tette. Alapvetően a – szigorúan vett – prémiumságtól távol állva létrehozott egy a 10 millió feletti ligában játszó, hátsókerekes, családi, sportos, ötajtós modellt. Mennyire irreális már, nem igaz? De a világ autórajongóbbik fele nagyon is örül ennek, mi is izgatottan vártuk a bemutatót.

Kia Stinger

Amit tudni kell, illetve érdemes a modellről: két benzines, illetve egyedüliként Európában egy dízel erőforrással is elérhető a Stinger. A belépő modell az Optima GT-ből is ismert 2 literes, turbós, 255 lóerős négyhengerest kapja, 353 Nm nyomatékkal. Ezzel a motorral a katalógus szerint 6 másodperc alatt elérhető a 100, ami igen derék érték egy pusztán hátsó és nem összkerekes autótól, ami közel 1800 kiló. A dízel is már ismert, 2.2-es CRDi motor (200 lóerő, 440 Nm) – itt pedig már választható négykerék-meghajtás is, míg a csúcs GT változatot a V6-os duplaturbós, 3.3 literes benzines adja 370 lóval és 510 Nm nyomatékkal. Utóbbi verzió csak és kizárólag összkerekesen kapható, a váltó pedig mindhárom motorhoz 8 sebességes automata. A kiállított kék autó egy 2.0 T-GDI volt, melyről az egyik újságíró kolléga le is kapta rögtön a műanyag takaróelemet, így betekinthettünk kicsit részletesebben is a motortérbe.

Kia Stinger motor

EX, azaz alapfelszereltséggel a 2 literes változat 12,5 millióért kelleti magát, ugyanez GT-Line csomaggal már 14. 190. 000 forint, a morcosításnak ára van (így sokkal jobban hajaz a dizájn a V6-oséra, a különbségek finom, sportos részletekben keresendők. A dízel 13, illetve GT-Line-nal 14,69 millió, míg az igazi rock and roll 17. 490. 000 forint, vagyis a V6-os modell.

Kia Stinger belső

Az ár leginkább a dizájn és motor szerint változik, a rendelhető, feláras tételek szinte az összkerék-hajtásban, a GT-Line felszereltségben és a metálfényezésben kimerülnek. Az új Stingerben elérhető 360 fokos kamerarendszer, továbbá Kia szinten elsőként Head-up display is. Újdonság még a gyártónál az adaptív tempomat, mely most már nem csak követi a forgalom ritmusát, hanem adott körülmények (például városi dugóban állás) esetén állóra is fékezi az autót. A 2 literes benzines modellnél opcionálisan elérhető tartozék a mechanikus önzáró differenciálmű is. A további kényelmi extrákat nem részleteznénk különösen, ezt egyfelől az Optima SW GT-nél már kiveséztük, másfelől pedig gyakorlatilag minden megtalálható a Stingerben a legmodernebb biztonsági segédeszközöktől kezdve a fűthető hátsó üléseken keresztül a kábel nélküli telefontöltési lehetőségig, amit elvárhatunk ezen az árszínvonalon. Ha már szóba került az Optima, érdekesség: a Stinger alig 2,5 centivel rövidebb csak a Kia „business limuzinjánál”. Ekkora mérethez egyáltalán nem kiemelkedő, de még korrektnek mondható érték a 406 literes csomagtér, azonban az üléseket ledöntve már 1114 liternyi helyre tudunk pakolni.

Kia Stinger csomagtér

A Kiánál reálisan látják a dolgokat, hiába rúgta be a szalon ajtaját a Stinger, valószínűleg páran méregetni kezdik, majd hagyják, hogy leüljön szépen egy asztalhoz és magában iszogasson. Átértelmezve: ez leginkább egy reprezentatív jellegű modell. A sajtóbemutatón fogalmazottak szerint a Stinger maga a márka. Minden Kia tulajdonos kicsit büszkébb lesz saját autójára, hisz tudja, az általa választott gyártó ilyen fantasztikus típusokat is készít. Presztízsmodell, kommunikálható, technikailag pedig az első külföldi tesztek és előzetes információk szerint abszolút felveszi a versenyt a konkurenciával, tehát van mire büszkének lenni. Azonban tudjuk, a márka reputációja nagyon messze van a német prémium márkákétól, mint a legnagyobb versenytársakétól a kategóriában.

Kia Stinger

A vásárlótábora nyugatra tőlünk valószínűleg azért nagyobb lesz, s bár a választ sejtettem, az értékesítésért felelős személyt megkérdeztem a bemutató után, hogy mik az eladási célok a Stingerrel. Kvóta nincs, alig használt kiállítási darabokkal pedig nem szeretnék teleszórni a piacot óriási kedvezményekkel. Ha pár darab elmegy jövőre, már jó, de a Stinger legfőbb célja az, hogy megmutassa, a Kia tud ilyet is. Minket rettentően vonz a dögös forma és az ütősnek tűnő technika, alig várjuk már, hogy egyszer utcán is a volán mögé üljünk!

Köszönjük a meghívást a KIA Motors Magyarországnak!

Bacsa Zoltán


Címkék

Kapcsolódó tartalmak